|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 85 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-85 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vörösmarty Mihály 2010. február 13.A képzőművészetek éve SzékelyföldönMég ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is. "A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is. A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése. Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor. Könyvekről inkább semmit Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben. Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!... Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt. Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető." Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról. A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik. Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót." Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék." Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot... Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 16.Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi KörbenAz aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett. A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést. Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából. Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad) 2010. október 7.A vértanúk lelke földalol"Halálukkal is a hazát szolgálták Szerdán délután a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákjai az aradi vértanúk és az első független magyar kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos emléke előtt tisztelegtek a kollégium dísztermében tartott ünnepségen. "Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai", "a haza a lelked része", "kell ma a bástya az omló világban" – a verses-zenés összeállításban Vörösmarty Mihály-, Petőfi Sándor-, Juhász Gyula-, Babits Mihály-, Wass Albert-szövegek, szövegrészek szerepeltek. A diákok tolmácsolásában elhangzottak a gróf és a polgár, s a magyarok mellett a horvát és a szerb, a birodalmi német és az örmény halálra ítélt vértanúk feltétel nélküli hazaszeretetéről, az esküjükhöz való hűségről és hitükről tanúskodó szavai, akik úgy érezték, hogy halálukkal is a hazát szolgálják. A mai fiatalok pedig azt kell tudják, hogy ismerni kell a múltat, a történelmünket ahhoz, hogy építeni lehessen a jövőt. A műsort Fábián Olga magyar szakos tanárnő állította össze és tanította be Enyedi Csaba iskolalelkésszel együtt. A kollégisták ritkán tapasztalt lelkesedéssel mondták el az irodalmi szempontból is tartásos, szépen összeállított szöveget, majd a vértanúk tiszteletére meggyújtották az emlékezés gyertyáit. A gyásznapra való emlékezés fontosságáról Székely Emese igazgatónő beszélt, s az ünnepség felemelő záróakkordjaként Enyedi Csaba Nemzeti imánkat játszotta el a kollégium orgonáján. A beszámolóhoz hozzá kell tennünk, mert ritka manapság, hogy a kollégium diákjai az emlékezéshez méltó csendben és fegyelmezetten hallgatták végig a műsort és vastapssal jutalmazták kollégáik és tanáraik teljesítményét. Megható, fiatalosan szép megemlékező ünnepség volt. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 21.„Jogos harc sosincs hiába”Nagyvárad – Az 1956-os forradalom és annak hősei előtt tisztelegtek a nagyváradi Kiss Stúdióban szerda délután, Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos közreműködésével. „Jogos harc sosincs hiába” hangzott el mindjárt az emlékműsor elején, hiszen „csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. A közreműködő színészek összekötő szöveg nélkül, találó versekkel és prózai alkotásokkal idézték meg ’56 szellemiségét, a zenei részek és a korabeli rádiófelvétel bejátszása pedig még meghittebbé tette az előadást. „Tiltott szavak mondatnak ki erős hangon”, a „békésen indult népmozgalom vérbe fordult, vérrel szentelődött meg” – idézték fel a megtorlás szörnyűségeit, a koncepciós perek igazságtalanságait, édesanyák fájdalmát többek között Albert Camus, Dutka Ákos, Wittner Mária, Wass Albert írásai alapján, hogy aztán Vörösmarty Mihály megrendítő Szózatának elszavalásával záruljon a megemlékezés. Szomorú emlékek A rendezvény második felében kötetlen beszélgetés keretében az ’56-os forradalommal kapcsolatos emlékeiket, gondolataikat osztották meg az egybegyűltek. Nagy Emilia megrendítő visszaemlékezésében azt a napot idézte fel, amikor két testvérét, Sótányi Erzsébetet és Józsefet 1960-ban letartóztatták. Nővére közel egy évet volt a Securitate börtönében, a megpróbáltatások testileg és lelkileg is összetörték. Bátyja koncepciós perben „csak” hat évet kapott, végül 1963-ban szabadulhatott. A rendszer embertelenségei tárultak fel a visszaemlékezésből, amelyet Nagy Emília papírra is vetett. Saját bevallása szerint a család történetéből ezt a pár oldalt sírva írta le… Kupán Árpád kolozsvári egytemistaként élte meg az ’56-os eseményeket, részese volt az ottani diákmozgalomnak. Visszaemlékezése szerint egészen november 4-ig tele voltak bizalommal és reménnyel, de aztán jött a kiábrándulás, ezzel együtt pedig a letartóztatások és a megtorlás. Bartos-Elekes Ildikó két fiútestvére esett a rendszer áldozatául, megpróbálták és összetörték őket a letartóztatások és folyamatos üldözések. Az összejövetelen felvetődött, hogy ezeket az emlékeket meg kellene írni, és egy kötetben, oral history-szerűen kiadni. Elhangzott az is: kormányrendelet értelmében kártérítés jár a politikai elítélteknek és egyenes ági leszármazottaiknak, érdemes ez ügyben érdeklődni. erdon.ro 2010. december 15.Hétvégi vendégjátékokTompa Miklós-centenárium Pénteken rangos rendezvénysorozat veszi kezdetét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Székely Színház Egyesület szervezésében. Centenáriumi ünnepség, a társulat névadója, Tompa Miklós születésének századik évfordulója alkalmából, amelynek keretében számos rendezvényre várják az érdeklődőket mind a Nemzetiben, mind a Stúdió Színházban. Az eseménysorozat részeként fellép mind a Tompa Miklós Társulat, mind a Kolozsvári Állami Magyar Színház és sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, de a gazdag programban tárlatnyitó, színháztudományi konferencia, emléktábla-avatás és archív felvételek vetítése is helyet kapott. Holnap este 7 órakor, amolyan nulladik napi programként a művészeti egyetem Akadémiai Műhelye játssza a Guppi című előadást, este fél nyolctól Kiss Csaba A dög című lányregényét adja elő a Tompa Miklós Társulat a Nemzeti Kistermében. A részletes programot múlt csütörtöki lapszámunkban már közöltük, ezúttal a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színházak vendégjátékaira térünk ki. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov talán legismertebb, Három nővér című drámájával érkezik Marosvásárhelyre, a centenárium illő alkalmat biztosít az előadásra: a művet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia alkalmazta a kolozsvári színpadra, az elvágyódás világhírűvé vált történetét Marosvásárhelyen szombaton este 7 órától mutatják be, a Nemzeti Színház Nagytermében. – "A Három nővér megváltásról szóló drámaként izgalmas számomra. Eszerint a három nővér tulajdonképpen egyetlen nőalak három vetülete: a gyermeki, a női és az anyai, akiknek együtt kell maradni ahhoz, hogy lehetségessé váljon a túlélésük. Ott lebeg az Atya szelleme, nem tudnak, és nem is akarnak megszabadulni tőle. A Fiú is megjelenik, hiszen a darab elején a nővérek Versinyin megérkezését már-már messianisztikus módon élik meg: őbenne látják a megváltót, aki végre Moszkvába viszi őket. És végül ott a Szentlélek is, amelyet én a szenvedéssel azonosítok. Azzal a szenvedéssel, amelyet a szereplőknek különböző formában ugyan, de vállalniuk kell. Vonz a Három nővér zeneisége is, amely rokonítható az általam annyira kedvelt abszurd művekkel. Ez a zeneiség, mint minden szimfonikus szerkezetű mű, nagy pontosságot és pontos tonalitást, hangszínt, atmoszférát, színárnyalatokat követel" – vallja a rendező a műről és az előadásról, amely elnyerte a 2008-as év Legjobb Előadás, és a Legjobb Rendező (Tompa Gábor) UNITER- (Román Színházi Szövetség) díját. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház olyan előadással érkezik, amelyet egyrészt már többször is játszottak Marosvásárhelyen, másrészt igen sokan a társulat egyik legjobb előadásaként tartanak számon, ezért is hívták ismét városunkba. A csoda című produkció a Játék Tamásival két részben alcímet viseli és Bocsárdi László rendezte a színház névadójának Énekes madár című színműve alapján. – A magyar drámatörténet legtöbb remekműve szabálytalan színdarab, színszerűségüket csak a – jelen idejű – hagyományos fogalmazástól elütő, a szerző látomásával egyenértékű rendezői vízió bizonyíthatja. Ha a színpadra állítók nem válnak a szerző alkotótársává, csak újabb érvet szolgáltatnak azok számára, akik a játszhatatlan, kötelességből bemutatott könyvdrámák közé sorolják Vörösmarty Mihály, Füst Milán vagy Weöres Sándor csodálatos alkotásait. Így járt a magyar színház, amely a népi színjátékot rendre skanzenben zajló életképként képzelte el, Tamási Áron színdarabjaival, köztük az egyik legköltőibb alkotással, Az énekes madárral is. Ezzel szemben Bocsárdi László rendezése minden valamire való színházkultúrában újra kellene hogy írja Tamási drámáinak játékhagyományát. A csoda új értelmet ad a dramatikus néphagyomány színpadra állításának, megváltoztatja a népi közeg színpadra teremtésének módját és jelentését. Valószínűleg világossá vált, hogy az előadás, amiről szó lesz, megrendítő, nagy élmény. Reveláció! Bocsárdi László okos és szenvedélyes rendezésében a színház varázslata helyettesíti a megváltó csodát, amire az életben hiába várnánk. Az előadás a közelítés és távolítás rafinált játékával olyan pozíciót talált, ahonnan a népi kultúra értékei megélhetőek, ha nem is objektív realitásként, hanem mint melankolikus nosztalgia. Schilleri értelemben egy nagyon szentimentális műalkotást látunk, amelyik szerencsére nem állítja magáról, hogy naiv. Hiszen a csoda csak a színpadon, csak a művészetben teremthető meg, nem fakad a hamvas néplélekből, nem forrása a természetfeletti. Művészi illúzió: művészi valóság – írja az előadásról Perényi Balázs. Arról az előadásról, amely ugyancsak díjnyertes és amely a kolozsvári, illetve a házigazda társulatok produkcióival egyetemben színvonalas színházi estéket ígér a karácsony előtti hétvégére. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 22.Tudományos GyűjteményÖsszeállította: B. D. 1817. január 1-jén jelent meg az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat. Megjelenését Fejér György és Trattner János Tamás kezdeményezte. Újdonság volt a Tudományos Gyűjteményben a helyismereti, a népleírás: másfél évtizeden át ez lett egyik legfontosabb tárgyköre. A nyelvújítási harc utolsó, döntő szakasza a Tudományos Gyűjteményben zajlott (Kazinczy, Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél, 1819). A lapnak jelentős szerepe volt a feudális nemzetfogalom lebontásában, a polgári nemzetté válás eszméinek megvitatásában. 1828. januártól a megújulás érdekében Trattner jogutóda, Károlyi István az új nemzedék képviselőjének, Vörösmarty Mihálynak adta át a szerkesztést. Vörösmarty az általa szerkesztett első kötetben megszólaltatta Kazinczyt és Kölcseyt. Vörösmartyék felsorakoztak Széchenyi társadalmi reformjai mögé. 1828–1832 között rendszerint itt jelent meg az első tudósítás Széchenyi javaslatairól. Hamarosan műszaki gárda alakult a lap körül a Hitel írójával együtt dolgozó mérnökökből. A reformtervek népszerűsítésével párhuzamosan gyakran tárgyalták a liberalizmus központi ideáit, egyéniség- és szabadságeszméjét. Kedvelt szavaik voltak a természetjog és a polgári szabadság; fő politikai követelménnyé vált a nép nemzetbe emelése, a Nyugat polgári eredményeinek utolérése. A Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) havonta megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóirat. Kiadás helye: Pest. Kiadó és nyomdász: Trattner János Tamás. A 19. század második évtizedében nagy vállalkozás volt a Trattner János Tamásé, jeles írók gyülekeztek köré, Kultsár István, Vitkovics Mihály és Szemere Pál írói köre. A Tudományos Gyűjtemény első szerkesztője Fejér György lett, megírta e folyóirat előszavát, azaz a programadó cikket. Éppen úgy, mint 18. század végi elődjei, rámutatott az anyanyelvű időszaki sajtó fontosságára az irodalom, a tudomány és a kultúra terjesztése szempontjából: "A magyar nemzetnek felvilágosítását, csinosulását, szerencsésítését is önnön nyelvénél fogva érhetni el legkönnyebben, legbizonyosabban, legközönségesebben; csak e közzel tarthatni fenn annak sajátságát is, mely azt bilyegzi." Méltatta Trattner János Tamás vállalkozásának jelentőségét, s kifejezte abbeli reményét, hogy a vállalkozás nem fog csalódást okozni. Valóban, a folyóiratnak hamarosan 800 fő előfizetője lett, s egészen az 1830-as évek elejéig nagy népszerűségnek örvendett. Számos vitacikk látott napvilágot e folyóiratban, írói, kritikai kezdeményezések születtek. Az 1830-as évek elején indult a Conversations- lexikoni pör, amelyben a legjobbak a születési előjogok ellen, a kritikáért, a nyilvánosságért szálltak síkra. Melléklapjában, a Szépliteratúrai Ajándék címűben feltűntek Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály írásai. 1833-tól a lap hanyatlásnak indult, mivel Horvát István szerkesztő az őstörténeti kutatást teljességgel előtérbe helyezte a lap hasábjain is. Trattner János Tamás még 1824-ben meghalt, utóda, Károlyi István nem tudott a lapnak koncepciót adni. 1841- ben megszűnt. A lap e késői hanyatlása és megszűnése ellenére is sokat adott a magyar anyanyelvű tudományos kultúrának. A lap hasábjain jelent meg 1819-ben Kazinczy Ferenc: Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című írása, mely a nyelvújítási harc utolsó szakaszában született. A nemesi nemzet fogalma mellett a polgári nemzet fogalma is megjelent, s a nemzeti irodalom gondolata. Kazinczy mellett Kölcsey Ferenc is teret kapott Vörösmarty szerkesztősége idején. A német irodalom mellett az angol és a francia irodalomra is ráirányították a figyelmet. Stettner- Zádor György segédszerkesztő pl. a francia romantika folyóiratából, a Globe-ból emelt át írásokat. A folyóirat színvonalát emelte, hogy gyakran foglalkoztatott illusztrátora Lenhardt Sámuel grafikus volt. Szerkesztői: Fejér György (1817–1818), Vass László (1818. július–1819), Thaisz András ügyvéd (1819–1828), Vörösmarty Mihály (1828–1833), Horvát István (1833–1837), Károlyi István (1837–1841). Könyvészet: Fried István: Vörösmarty Mihály és a Tudományos Gyűjtemény. Irodalomtörténeti Közlemények, 1971. 107–127. p., Szalontay Gabriella: A Tudományos Gyűjtemény nyelvtudományi jelentősége. Budapest, 1972. 114. p., Tudományos gyűjtemény 1817–1841. Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Juhász István. Magvető Kiadó, Budapest, 1985. (Forrás: Wikipédia) Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 22.Verscsillagok Kányádi SándorralMiközben tegnap a templomharangok a delet hirdették Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium dísztermében legalább százötven diák együtt mondta Petőfi Sándor Itt van az ősz, itt van újra című versét Kányádi Sándorral, aki a rendhagyó irodalomórának is beillő találkozón Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal és Márton Áronnal együtt emlegette a szerinte ma is modern Petőfit. Ötödik és hatodik osztályos tanulók kérdésére válaszolva beszélt diákéveiről, a nyolc-kilenc évesen Damjanich Jánosról írt első verséről, történelem- és zeneszeretetéről, egy versírással próbálkozó fiúnak pedig azt mondta, olvasson minél többet, mert csak gazdag szókinccsel lehet verselni. Röpke egy óra alatt megtanította, mi a ballada ismérve, Vörösmarty Mihály A vén cigány című versével emlékezett a Szózat költőjére, arra pedig, hogy melyik a kedvenc verse, azt válaszolta: a versekkel úgy van, mint a szeptemberi csillagos éggel, amelyen nehéz kiválasztani, melyik a vezérlő csillag. Kányádi Sándor a diákok által elmondott versek hangulatával és egy általuk válogatott és illusztrált, saját verseit tartalmazó egyedi verseskötettel gazdagodva távozott a Székely Mikó Kollégiumból, akik pedig őt hallgatták, sokáig emlékeznek majd arra, miként röppentette őket egy óra alatt a költő Nagygalambfalvától a verscsillagos égig. Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. január 26.Tizenöt éves az erdélyi magyar Történelmi MagazinAz a nép, mely nem ismeri történelmét és kultúráját, olyan, mint a gyökér nélküli fa. Magyarságunk ismerete és megbecsülése, magyar kultúránk szeretete, anyanyelvünk, vallásunk tisztelete nélkül megszűnik a magyar nemzet, s bekövetkezhetnek a 210 éve született Vörösmarty Mihály szózatának sorai: ,,S a sírt, hol nemzet süllyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny ül." A magyar szellemiség, a helyes magyarságtudat hozzásegít itt, Erdélyben ahhoz, hogy kiharcoljuk mindazokat a jogokat, amelyek megilletnek mint őshonos, több mint ezer éven át itt élő népcsoportot, az autonómiát is. Ezek jutottak eszembe, midőn kezembe vettem a tizenöt éve megjelent Történelmi Magazin legújabb számát, és elismerésemet fejeztem ki a főszerkesztő, kiadó, mindenes Kádár Gyulának, akinek agyában megszületett egy nagyszerű kezdeményezés: megismertetni minél több emberrel, ,,kik vagyunk, és mik voltunk?!" Mindezekre bizony nagy szüksége van magyar népünknek. Ahhoz, hogy elég nagy tömegnek hiányos az ismerete ezen a téren, már a politikai rendszerek hozzájárultak. Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Ceauşescu idejében a tanárok, tanítók nem merték az iskolákban az igazi történelmet tanítani, otthon a családban legtöbb szülő nem merte — vagy nem tudta — gyermekének a valóságot elmondani. Illyés Gyula is negatív választ kapott a Magyarországon feltett kérdésére: ,,Milyen nyelven beszélnek a székelyek?" A magyarországi tévéversenyeken meg tudják válaszolni, hogy melyik angol humorista született Lenin halála napján, de tátognak, amikor milliókat érő kérdésekre nem tudják, ki volt Mikes Kelemen, Gábor Áron, és hol született Dózsa György. A Történelmi Magazin szerkesztője ma is kemény harcot vív az itt élő románokkal, akik azt állítják például, hogy Horthy idejében Észak-Erdélyben az iskolákban eltörölték a román nyelv tanítását. Pedig ez hazugság, mert 1940—1944 között minden magyar iskolában kötelező volt a románnyelv-óra, nem beszélve arról, hogy 1943-ban a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban is román nyelv és irodalomból érettségiztek (a magyar, latin és német mellett). A Történelmi Magazin tizenöt év alatt bebizonyította, hogy a helyes magyarságtudat megismerése, erősítése mindannyiunk feladata és felelőssége. A magyar történelem mellett egyháztörténeti, kevésbé ismert kérdésekkel, nemzetiség-politikai témákkal, építészeti örökségünk emlékeivel, távoli népek kultúrájával, a tudományos jellegű írásoktól az anekdotáig, a humortól a viselkedési szabályokig sok mindennel megismertetett. Midőn megköszönjük a főszerkesztőnek áldásos munkáját, kívánjuk: az eljövendő években az olvasók és előfizetők soraiba lépjen az iskolák, községi, városi könyvtárak, polgármesteri hivatalok, plébániák és parókiák mellett minél több magyar ember. Dr. Szőts Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. július 18.„Múlt és jövő, nagy tenger egy kebelnek”Vörösmarty Mihály sorait idézve beszélt Végh Balázs Béla, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémetibe kihelyezett tagozatának adjunktusa a hagyományérzésről és a népi értékekről. — Az utóbbi időszakban sok szó esik a hagyományőrzés fontosságáról, a népi értékek feltárásáról és azok ápolásáról. Mennyire időszerű ez a téma? — A modern antropológiában van egy elmélet, az „ethnic revival”, ami az entitások újraélesztését jelenti – állítja Végh Balázs Béla. — Az elmélet szerint a globalizációs világban az eredeti hagyományok, amelyekben a közösségek és egyének éltek bevonultak a lokalitásokba — ezek lehetnek települések, családi közösségek, egyéni helyszínek —, amelyekben tanulmányozhatók és kutathatók a hagyományos kultúrák emlékei. A kutatásoknak vagy ahogy mi szoktuk mondani a felméréseknek a lényege az, hogy feltárja és a közösségekben tudatosítsa létező értékeiket, és azt újratanítsuk, újra hasznosítsuk a közösségekben. Mert a globális média, a nagyobb környezetek, épp az ellenkezőjét hangoztatják. Nem a helyi hagyományokhoz és szokásokhoz kötődnek, hanem a globalizált világhoz, és inkább hajlandóak az emberek arra, hogy egy dél–amerikai vagy egy amerikai szokást vegyenek fel, mintsem a saját szokásaikat vigyék tovább. Gyakran rendeznek salsa és lambada táncversenyeket, de olyan, hogy csárdás, verbunkos vagy szatmári táncverseny nincs. Inkább hajlandóak vagyunk megtanulni más népek globalizálttá vált szokásait, mint a sajátunkat. — Mit lehet tenni a hagyományok megmentéséért? — A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémetibe kihelyezett tagozata azért indított egy nemzetközi pályázatot, hogy eljussunk olyan helyszínekre, ahol még élnek a helyi hagyományok, melyeket ott megnézünk, aztán hazatérve az óvodákban és az iskolákban, a tananyagba beékelve hasznosítani próbáljuk azokat. A pedagógusoknak az is feladatuk, hogy ezt megtanítsák, hogy a saját hagyományuk szerint neveljék a fiatalokat. Korábban a fiatalok ebbe spontán módon belenevelkedtek. A helyi közösségekben élő hagyomány volt a tánc, a különböző évfordulókhoz fűződő szokások. Ma már ezeket újra kell éleszteni. A lokális kultúrák feltárásával foglalkoznak a hallgatók. Megtanulják a népi szokásokat, hogy ha egy közösségbe kerülnek, nem mint kívülállók kezeljék a dolgokat, hanem próbáljanak meg kezdeményezőként fellépni, megismerni az ottani hagyományokat, és az óvodában, az iskolában azt megtanítani, ezáltal a gyereket az intézményen keresztül újra visszavinni a közösségbe. Ugyanezt megtehetik helyi hagyományőrző körök, művelődési házak, egyházak vagy bárki. Csak oda kell figyelni, fel kell ismerni, kiterjeszteni civil szervezetekre. — Mi vezetett oda, hogy ezek a közkedvelt szokások kezdenek feledésbe merülni? — A régi közösségekben ezeknek voltak funkcióik. Hozzátartoztak a közösségek mindennapi életéhez. Ma már megváltoztak az ünnepi szokások, megváltoztak az életkörülmények. Nem várhatjuk el, hogy egy falusi néni egész nap a guzsaly vagy a szövőszék előtt üljön, vagy a menyecske hátra kötött fejkendővel és köténnyel a derekán énekelje a magyar népdalokat. Mindezek mellett tudatosítani kell, hogy ez valamikor létezett. Amit most teszünk az nem más, mint a hagyományok rekonstruálása, konzerválása, ami nem életképes, de dokumentumok kell maradjanak róluk, hogy bármikor életre kelthetők legyenek. — Egy időben úgy tűnt, hogy mély szakadék van kialakulóban falu és város között. Ez így van ma is, vagy tapasztalhatóak változások? — A falu és a város közötti ellentét, már a XIX. században létezett. A falu mindig a várost utánozta és akarta kopírozni, hogy ugyanaz legyen meg falun is, mint városon, ami a magánéletet illeti. Így került falura a fürdőszoba, a perzsaszőnyeg stb. A kalotaszegi népi kultúra a nemesi kultúrának a népiesített változata. Mindig a város diktálta az előre haladást, önfejűség lenne nem elismerni a város haladó jellegét. Azonban különbséget kell tenni a város és a falu között. Mindkettőnek meg van a maga értéke, ami kielégít egyfajta igényt. Falun különösen fontos szerepük van a közösségi rendezvényeknek. Dicséretre méltók azok a családok, amelyek megtartják a névnapokat, a lakodalmakat, keresztelőket, az elhalálozáshoz kapcsolódó eseményeket, és más naptári ünnepeket. — Ma már városról jár falura a tánctanár, hogy néptáncra tanítsa a fiatalokat. Már az idősek is elfeledték a népi táncokat, vagy nem érdekli őket? — Ez azt igazolja, hogy minden újra tanítható. Nagyon sok falusi közösség újdonságként kezeli a hagyományok újraélesztését. Ma már a falvakon polgárosodó emberek élnek, nem ismerik a helyi hagyományokat. Bartók és Kodály azt vallotta, hogy az utolsó órában kezdték el a gyűjtést és lám, azóta mennyi minden előkerült és most is vannak még rejtett értékek. Nem kell lebecsülni a cigányok kultúráját sem, mert nagyon sok, a magyarok által elfelejtett vagy elhanyagolt magyar hagyomány részét viszik tovább. A cigány kultúra 25–30 évvel jár a magyar kultúra mögött. — Segít–e a hagyományőrzésben az, hogy sok városra költözött falusi visszatelepedik falura? — Nem. A falura visszaköltözöttek a városi kultúrát honosítják meg. Általában a visszaköltözött családok hatnak a falusi közösségekre, mint modell, és nem a falusi többség hat rájuk. És be kell látni, hogy a falusi közösségek már nem egységesek, felbomlottak és elindultak a polgárosodás útján. A régi értelemben vett falu lassan meg fog szűnni. Hogyan látja mindezt Szilágyi Levente néprajzkutató? — Mi a valóság abban, hogy előbb–utóbb kihalnak a népi szokások? — A hagyomány a kultúrának a része, a kultúra viszont egy teljesen dinamikus valami. Ahogy az emberek változnak, úgy változik a kultúra is. Ki gondolná most komolyan azt, hogy Szatmárnémeti valamelyik vendéglőjében egy száz évvel ezelőtti szokás szerint zajlik le egy lakodalom? Az sem lehet feltűnő, hogy kihalt a népviselet, hiszen hatvan évvel ezelőtt sem volt. Hogyha történelmileg vesszük, akkor a szatmári térségben korábban sem volt. Az utolsó részek, ahol Szatmár megyében a maga természetes módján volt népviselet, az a Tövishát, illetve a három avasi magyar település (Avasújváros, Kőszegremete és Vámfalu), de ott nagyon erős ellenhatások voltak a nagyon archaikusnak számítható román közösségekkel szemben. A viselet akkor szűnt meg, amikor jött az iparosodás, megjelentek az iparilag előállított kelmék és vásznak, és egyszerűen kiszorították a házi ipart, mert olcsóbban és kevesebb energia befektetésével tudtak szert tenni ruhákra, ami ráadásul az ízlést is irányította. Az a hagyomány, amit mi ősi hagyománynak gondolunk, az nem több mint kétszáz éves. A nagyon híres magyar viseletek: a kalocsai, a széki, a palóc, nem több mint száz éves. Ezek nem egyik napról a másikra alakultak ki, és nem is úgy tűntek el. — Ezek szerint számíthatunk arra, hogy a népi szokások lassan eltűnnek? — Események mindig lesznek, de nem úgy mint régen. A lakodalmas szokások például átalakulnak, megváltoznak, de az is lehet, hogy megszűnnek. A szokást mindig az igény alakítja, és az igény alakítja a szokásokat. A régi lakodalmakon a vőfélynek aktív szerepe volt. Ma már nincs igény se vőfélyre, se cigányzenekarra. A régi lakodalmak egy egész közösséget megmozgató események voltak. Most vagy családi esemény, de legtöbbször a fiatalok szervezik maguknak, és azt hívnak meg, akit akarnak. Most az ajándékozáson van a hangsúly, nem pedig a segítségvállaláson. Régen a lakodalom azt jelentette, hogy a falu apraja, nagyja részt vett az előkészületekben, és az ajándékok nem vagyontárgyak voltak, hanem a segítségnyújtás. Akkor az esemény jelentette a csúcspontot, most pedig az esemény egy kötelező rész, de nem csúcspont. — A múzeum, milyen szerepet vállal ezeknek a hagyományoknak a megőrzésében? — A múzeum sem mehet szembe a közösségi igényekkel. Egy olyan közösségben, ahol van igény tájházak vagy falumúzeumok létrehozásához, hogy azokban elhelyezzék a régi tárgyakat, tudunk segíteni. Ha nincs se igény, se szükséglet, akkor nincs értelme működtetni vagy akár létrehozni ezeket az intézményeket. Amit mi hagyománynak nevezünk, az nem egy szervesen, a kultúrába ágyazott jelenség. — Az egyre gyakoribb hagyományőrző rendezvényeket hová soroljuk? — Egyre gyakoribbak például a böllérversenyek. Ezeken a népi kultúra és a hagyományok átmennek hagyományőrző eseményekbe. A hagyományok a saját közegükbe működnek rendesen. Ha onnan kivesszük őket, akkortól csak mozaik kockái valaminek, de semmiképpen sem egyenértékűek a hagyományokkal. Ha egy magyar zenekar fellép egy folklórfesztiválon az nem ugyanaz, mintha Vetésen 1912–ben egy lakodalomban játszották volna a talpalávalót. Vagy ott vannak a népművészeti dísztárgyakat készítők. Tőlük nem a paraszt családok vásárolnak, akiknek a saját értékeiket tükrözik, hanem a turisták, akik elviszik egy teljesen idegen helyre, akik azt mondják, hogy a hagyományokat meg kell menteni, és vigyázni kell, mert a huszonnegyedik órában vagyunk, akkor fel kell tenni a kérdést: Melyik huszonnegyedik órába? Az a közösség, amelyik a hagyományokat fenntartotta, már nincs. Azok az emberek, akik azokkal az igényekkel, azokkal az értékekkel, azzal a világképpel éltek, már nem léteznek. A mi korunkban már nem ez a divat, de valóban felelősségünk az, hogy ezt a tudást, ezt az értéket, valamilyen szinten tudjuk megmutatni. A hagyomány egyenlő az értékkel. Nem igaz, hogy az, aki nem törődik a hagyományápolással, az nem képviseli az értékeket. Megkérdezném: ki az, aki a mai komfortigények mellett beköltözne egy száz évvel ezelőtt épült tájházba, hogy abban az akkori körülmények között éljen? Nem azt mondom, hogy áldozat a hagyomány. Szép az, ami volt, de a jelen is szép. András Gyula színművész kételkedik — Annak idején az emberek a születésüktől a halálukig tudták hagyományosan, örökölt módon, hogy mikor, mit kell tenniük, és hogyan kell élniük — állítja András Gyula. — Tudták, mikor kell dolgozni, mikor kell pihenni, mikor kell mulatni. Ezeket a szokásokat büszkén vállalták. Minden falunak, minden közösségnek megvoltak a sajátos szokásaik, hagyományaik, amelyekről felismerhetők voltak. Erdélyben — a világ más részeivel szemben miután kimondták a vallásszabadságot — az emberek kaptak egy lelki szabadságot is. Ilyen kis területen, sehol a világon nem volt ennyi vallás. Manapság olyan pillanatnyi szokások alakulnak ki, amelyek nyugati hatásra jönnek létre, hasonlóra változnak meg, de nincsenek semmilyen magyar gyökereik. Mások mondják meg, hogy mit tegyünk. A változás elkerülhetetlen, hiszen a régi szokások elveszítették gyakorlati jelentőségüket, nem tartoznak a mindennapjainkhoz. Nem jó irányú az a változás, ahol a pénz az érték. Egy olyan világban, ahol nem nevezhető értéknek az, amit pénzben nem lehet kifejezni, hiába akarjuk megtartani a múlt értékeit. A globalizáció nagyon megváltoztatta a világot. Én se venném fel azt a ruhát, amit nagyapám hordott, nem bírnám elviselni nyáron az inget, a mellényt és a kalapot. Ő egész nyáron így dolgozott és nem volt melege. — A globalizáció ellen mindenki küzd, de nem lehet leállítani. — A globalizációhoz segítenek az intézményeink is: a színház, az iskola. A mai oktatási rendszerben semmilyen sajátosságot nem lehet felfedezni. Nagy erővel folyik a kultúra feloldása. — Mi lehet az oka, hogy kevesen vesznek részt kulturális rendezvényeken? — Sokan azzal magyarázzák, hogy nincs rá igény. Szerintem ez nem igaz. Az utóbbi időszakban gyakran említem, hogy a Hit és gyógyítás legutóbbi előadásán három szatmári költő versét szavaltam el. Mindenki piros kezekkel tapsolt. A valódi művészetre van igény. Én nem félek attól, hogy a valódi értékek feledésbe merülnek. Nagy Imre mondta, akikor egyik ismerősét arra bíztatta, hogy írja meg az életrajzát: „Nem az a fontos, hogy elolvassák vagy sem, hanem az, hogy legyen megírva”. Sajnos ma már jobban támogatják a giccset, mint a művészetet, mert abban van a pénz. Kis pénzt kell belefektetni, ami hamar megtérül. És nincs igazunk, amikor azt mondjuk, hogy felborul az értékrend, mert a pénz az érték. — Említette, hogy rossz az oktatási rendszer. Ez hová vezethet? — Ezt a kérdést több szempontból is meg lehet közelíteni. Az utóbbi néhány évben nagyon sok szavalóversenyen vettem részt, ahol igazán mondhatni lelkes tanítónők és tanárok készítették fel a gyerekeket, akik jól szerepeltek, és kitűnő látvány volt, amikor szülők és pedagógusok együtt örültek a gyerekek sikereinek. Mint ahogy Madách mondta: „Nem Messiás–é minden újszülött, s csak későbben fejlik szokott pimasszá”. A gyerek jól indul, a probléma akkor jön, amikor kezd önállósulni. — A globalizációnak egy másik veszélye, hogy a fiatalok elveszítik identitástudatukat. Ez ellen mit lehet tenni? erdon.ro 2011. augusztus 25.GyászhírSzomorú, fájó szívvel, könnyes szemmel búcsúzom a feledhetetlen, pótolhatatlan, szép emlékű, töretlen és kipróbált ifjúkori barátságunk több mint 75 évi távlatából az ízig-vérig erőshitű, jó magyar érzelmű baráttól, amely töretlen barátságunk egykor Nagyiklódon született, amelynek egykor lakói voltunk, akinek utolsó 88. névnapját köszöntöttem, MAJTHÉNYI ZOLTÁNTÓL, akivel a hosszú történelmi korszakok emlékeit, jóban-rosszban közösen éltük át, akivel egykor Szamosújvárt és Nagyiklódon 1940 őszén szüleinkkel, szeretőinkkel örömünkben vörösre tapsoltuk tenyerünket a bevonuló, felszabadító honvédek fogadása alkalmával, akivel együtt gyakoroltunk a levente katonai kiképzést, és mint második világháborús honvédek, mindketten kivettük részünket az Erdélyi Hadak Útja vérzivataros frontján, ahol olykor imádságos dalunk a halálorgonák üvöltő zajában ez volt: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar!”… (Vörösmarty Mihály: Szózat). Szüleivel ő is és az én szüleim is megkóstolták a véreskezű Mániu-gárdisták szuronyos „udvarias” látogatását. Halálával kettőnk múltjának egy nagy megíratlan sokszínű történet emlékét vitte magával a sírba. Isten adjon szívbéli, drága szeretett jó barátomnak, örök, békés nyugalmat a Házsongárdi temetőkertjének sírjában. Emléke legyen áldott, feledhetetlen, nemsokára találkozunk. Sírhantját simogassa, csókolgassa e kedvenc nótájának dallama: „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár sírva néz le…” „Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…” Őszinte bánatos szívbéli együttérzésem a gyászoló családnak. GERGELY ISTVÁN (PISTA), VOLT HONVÉD FRONTHARCOS, OROSZ HADIFOGOLY, TART. SZÁZADOS ÉS CSALÁDJA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. szeptember 13.Optimista tanévkezdés: nagyjából ugyanannyi diák tanul magyarul, mint az előző évbenNagyjából ugyanannyi diák folytatja magyar nyelven tanulmányait idén Romániában, mint az elmúlt években – derül ki a megyei tanfelügyelőségek egyelőre hozzávetőleges adataiból. Megtudtuk továbbá, tegnap mintegy 60 önálló magyar tanintézményben szólalt meg a tanévkezdést jelző csengő, kettővel több iskolában, mint a tavaly, ugyanis idéntől a partiumi Margittán és Szalontán is Bihar megyei magyar iskola létesült. Idén várhatóan kedvezőbb körülmények közt zajlik a magyar tannyelvű oktatás Király András oktatásügyi államtitkár a Krónika érdeklődésére elmondta, végleges, összesített adatokat a hónap végén tudnak közölni, a megyei tanfelügyelőségek által készített részletes kimutatások alapján. „Információim szerint nem nőtt, nem is apadt drasztikusan a magyar diákok száma az új tanévben, hozzávetőleg 8-9000 diákkal számolhatunk évfolyamonként az előző évhez hasonlóan. Nyilván az általános iskolában ez a szám nagyobb, míg a gimnáziumokban valamivel kisebb. Örvendetes ugyanakkor, hogy idén is legalább annyi magyar ajkú gyerek kezdte el az első osztályt, mint tavaly, körülbelül tízezer” – mondta az államtitkár. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a magyar tannyelvű iskolák hogyan készültek fel az oktatási törvény életbe lépő előírásainak alkalmazására, Király András megnyugtató választ adott. „A magyar nyelvű oktatásról szóló, hónap eleji marosvásárhelyi tanácskozáson természetesen terítékre kerültek a törvényalkalmazással kapcsolatos kérdések is. A tanfelügyelőktől, illetve a magyar pedagógusoktól kapott visszajelzések alapján egyelőre úgy tűnik, nem lesznek gondok az előírások gyakorlatba ültetésével a magyar tannyelvű iskolákban” – nyilatkozta lapunknak az oktatásügyi államtitkár. Elmondta továbbá, mivel rendkívül kevés idő állt rendelkezésre, a nyolcadikos magyar diákok számára készített, románból fordított földrajz- és történelemtankönyvek kiosztása várhatóan pár napot késik majd, a tizenkettedikesek azonban már átvehették a köteteket. Megtudtuk, az Országos Tankönyvkiadó 2500 tizenkettedik osztályos és 11 000 nyolcadikos tankönyvet rendelt. Utóbbiak ingyenesek, a végzősöknek fizetniük kellene értük, de a Communitas Alapítvány és az etnikumközi kapcsolatokért felelős kormányhivatal támogatja a beszerzésüket. Király Andrásnak tudomása van arról, hogy a magyarra fordított tizenkettedikes földrajztankönyv minőségét többen is kifogásolják – amint arról beszámoltunk, a tankönyvben szereplő térképeken román nyelven köszönnek vissza a települések, tájegységek, folyók vagy hegységek nevei –, az államtitkár szerint ez is a sietség számlájára írható. „Nyilván az a legkönnyebb, hogy kritizáljunk, de bízom benne, hogy a tankönyvek hasznosak lesznek, és örülök, hogy elkészültek időre. Élnünk kell ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel, és dolgoznunk kell azon, hogy következő lépésként a magyar tanárok eredeti tankönyvanyaggal rukkoljanak elő” – mondta az államtitkár. Több a magyar iskolaigazgató Szatmáron A Szatmár megyei magyar oktatás kedvezőbb helyzetben van ma, mint az előző évben, ugyanis több magyar tanintézetnek van magyar ajkú vezetője. Jelentős előrelépés, hogy rendeződött a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, melynek épületgondjai, úgy tűnik, megoldódtak az elkövetkező 20 évre. Bár tegnap még dolgoztak az ácsok az új ingatlan tetőszerkezetén, mint elhangzott, az „új Kölcsey” beköltözhető állapotban van, és megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Amint arról beszámoltunk, a magyar elitiskolának tavalyelőtt ki kellett költöznie, mivel a református egyház a tulajdonában levő ingatlanba a Református Gimnáziumot költöztette, így az elmúlt tanévet három épületbe szétosztva kellett végigvinniük. Idén nyáron viszont megkapták a katolikus egyház tulajdonában levő volt Unió iskola ingatlanját, melyre 20 éves bérleti szerződést kötött az önkormányzat. A Kölcsey tegnapi tanévnyitóján részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter is, aki kifejtette: a gimnázium példát mutatott összefogásból az utóbbi időben. A diákokat arra kérte, tanuljanak, és készüljenek fel az életben őket váró versenyhelyzetekre, mivel egy tudás- és munkaalapú táradalomban kell majd boldogulniuk, ahol nagyon nagy hasznát vehetik az iskolában elsajátított ismereteknek. Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója osztotta a miniszter véleményét, hangsúlyozva, hogy nem az épület, hanem a közösség adja a főgimnázium igazi erejét, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt tanévben, bár az oktatás körülményei jócskán hagytak kívánnivalót maguk után, jobb eredményeket értek el, mint a korábbi években bármikor. A tavalyi évvel ellentétben idén az iskolaigazgatói kinevezések körül sem voltak problémák a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben, sőt a két kormánypárt helyi szervezeteinek egyeztetése nyomán gyarapodott a magyar vezetők száma. A megyeszékhely tekintetében egyelőre a Gheorghe Dragoş Közgazdasági Iskolaközpontba nem sikerült magyar vezetőt kineveztetni, bár több mint kétszáz tanuló vesz részt magyar tannyelvű oktatásban, öt intézményben azonban – egy napköziben, három általános iskolában és egy gimnáziumban – magyar vezető is tevékenykedik az idei tanévtől. A szatmári 2-es számú napközi új igazgatójának Szilágyi Noémit nevezték ki, Pataki Zoltán lett a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola igazgatója, az Avram Iancu Általános Iskola új aligazgatójának Laczka Zoltánt nevezték ki, ezt a tisztséget a Mircea Eliade Általános Iskolában pedig Szabó Jolán tölti be. A középiskolák tekintetében is történt változás: az Aurel Popp Művészeti Gimnáziumban mostantól Manfrédi Annamária az aligazgató. „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban vett részt a tanévnyitó rendezvényen. Beszédében méltatta a rangos tanintézményben zajló oktatás színvonalát, mint mondta, erre bizonyítékul szolgálnak az iskola végzős diákjai által elért, országos szinten is magasnak számító érettségi eredmények. Úgy értékelte, a nemrégiben elfogadott oktatási törvény rendkívül fontos az anyanyelvű oktatás szempontjából is, hiszen ezáltal többek között immár magyarul és magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják a történelmet és földrajzot a 8. és a 12. osztályos magyar diákok. „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” – idézte Vörösmarty Mihályt a miniszterelnök-helyettes. Tegnap 1128 magyar diák kezdte meg a tanulmányait a Bolyai-gimnáziumban. Babos Krisztina, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár) 2011. szeptember 13.Erdélyi tanévkezdés – ballépésekkelFeszültségekkel kezdődött tegnap a tanév: a magyar szülők ellenérzésekkel fogadták az oktatási miniszternek azt az elképzelését, hogy a diákok órák előtt énekeljék el a román himnuszt. Tegnaptól két új magyar iskola is indult Margittán és Szalontán, Marosvásárhelyen azonban helyhiányra panaszkodnak a szülők: több gyereket elutasítottak a helyi iskolákban, osztályösszevonással szüntettek meg magyar osztályokat. Kötelező himnuszéneklés, elutasított magyar gyerekek, iskolai helyhiány: feszültségekkel indult tegnap az idei tanév. Tisztelet vagy ellenszenv? A magyar szülőkben már az első nap ellenkezést váltott ki Daniel Funeriu oktatási miniszternek az elképzelése, hogy ezentúl a tanintézményekben meghatározott időközönként el kell majd énekelni Románia himnuszát. „Ha a román himnuszt kötelező elénekelni, akkor én elvárom, hogy a magyar osztályokban a magyar himnuszt is énekeljék, elvégre az a mi nemzeti szimbólumunk” – nyilatkozta tegnap lapunknak Sajgó Ernő marosvásárhelyi szülő. A szintén marosvásárhelyi Constantin Popa pedagógus úgy vélekedett: ha a himnusznak helye van a focilelátókon, miért ne lenne helye az iskolákban. „Mérték kérdése, hogy tiszteletet vált ki a gyerekekből, vagy ellenszenvet” – vélekedett a tanár a tegnapi tanévnyitón. Krónikus helyhiány Bírják majd az iramot? Az elsősök első lépései a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban Bár tegnap Erdélyben 60 önálló magyar tanintézményben indult a magyar nyelvű oktatás, kettővel több iskolában, mint tavaly (Margitán és Szalontán is önálló magyar intézmény létesült), a kisebbségi gyermekek oktatása mégis több településen akadozik. „A négyes iskolában azt mondták, hogy már nincs elég hely, ne írassuk oda a gyereket. Most ősszel meg azt hallom, nincs elég magyar gyerek abban az intézményben” – panaszolta lapunknak egy marosvásárhelyi szülő. A szintén marosvásárhelyi, belvárosi 2-es számú általános iskolában összevontak két magyar osztályt, a gyerekek a 31 fős ötödikben folytatják tanulmányaikat. „Ez a legnagyobb létszámú osztály az iskolában, hiába kértük, hogy maradjon két külön magyar osztály. Nem tudom, milyen oktatás folyhat majd ilyen körülmények között” – mondta a tegnapi évnyitón az egyik felháborodott anyuka. A Kölcsey szellemiségét idézte a szatmári tanévnyitón Kelemen Hunor kulturális miniszter Markó: jó esély az oktatási törvény Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban vett részt a tanévnyitó rendezvényen. Úgy értékelte, a nemrégiben elfogadott oktatási törvény rendkívül fontos az anyanyelvű oktatás szempontjából is, hiszen így immár magyarul és magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják a történelmet és földrajzot a nyolcadikos és tizenkettedikes magyar diákok is. „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” – idézte Vörösmarty Mihályt a miniszterelnök-helyettes, aki szerint a Bolyai-líceum és a református kollégium által elért eddigi eredmények is igazolják, hogy a költői kérdésre igen a válasz. Magyar–magyar vita Szatmárnémetiben a református és az állami magyar iskola épületcseréje miatt indult sajátos hangulatban a tanév. A nagy múltú Kölcsey Ferenc Főgimnázium hosszas vita, évekig tartó helykeresés után talált otthonra, miután a rendszerváltás után használt épületét visszakérte és -kapta a református egyház. „A szellemiséget soha nem a falak, hanem az ember hozza létre. A Kölcsey-főgimnázium szellemisége olyan nagy erő, amire bátran építhet az itteni magyarság, mert az biztos jövőt jelent!” – biztatta az állami iskola diákjait és oktatóit tegnapi tanévnyitó beszédében Kelemen Hunor kulturális miniszter. Új Magyar Szó (Bukarest) 2011. október 7.Megemlékezés az összefogás jegyébenVörösmarty Mihály Szózatával kezdődött és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével ért véget az a rendezvény, amelyen tegnap délután a Székely Vértanúk emlékművénél közösen emlékeztek meg az erdélyi magyar pártok az aradi és a marosvásárhelyi vértanúkról. Miután elhelyezték az emlékezés koszorúit, a tömeg az orvosi egyetem elé vonult, ahol a kerítésre 1500 szál szegfűt tűztek fel: fehéret a magyar oktatásért, sárgát a román oktatásért, és pirosat a vértanúk véréért. Nem engedhetünk a ’48-ból, az ’56-ból és a ’89-ből Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke miközben "kezet fogott az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal" elindította, hogy a szabadságharc hőseinek emléke a ma emberét is kötelezi, hogy kiálljon a szabadság mellett. Hangsúlyozta, a forradalmak, de különösen az 1989-es forradalom szellemiségét meg kell őrizni, meg kell védeni, különösen ma, amikor a magyar felsőoktatás "a tovább élő nacionál-kommunizmus vértelen támadásának, a többségi politika agresszivitásának áldozatává eshet. Az oktatási törvény félremagyarázásának nevezte, hogy az orvosi egyetem szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva korlátozza a magyarok jogait. Az igazi autonómia nem jelenthet jogfosztást, jelentette ki, visszautasítva ugyanakkor a prefektus vádját, aki szerint a MOGYE magyar tagozatáért szervezett tiltakozó megmozdulás provokáció lenne. Nem mi provokálunk, minket provokálnak, mondta az EP alelnöke. Zsigmond Barna Pál, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja a magyar kormány üzenetét olvasta fel. Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke az összefogás szükségességét hangsúlyozta, amely ma is épp oly időszerű, mint volt 1848-ban, 1956-ban vagy 1989-ben. "Mi nem kérünk mást, nem kértünk mást ’90 óta, csak azt, hogy tartsa be mindenki a törvényeket, és biztosítsa minden nemzeti közösségnek a jogát, hogy a saját kultúráját, a saját anyanyelvét ápolja", jelentette ki, hozzátéve, hogy meg kell találni az összefogás módját, hiszen "ha mi összefogunk, lehet, hogy lesz valaki ellenünk, de legyőzzük". Kijelentette: a marosvásárhelyiek megszenvedtek a demokráciáért, ezért meg kell találni az összefogás módját, mert csak így lehet legyőzni azokat, akik a magyar közösség ellen akarnak fellépni. Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere felhívta a figyelmet, hogy az aradi vértanúk a nemzet megmaradásáért adták életüket, ezzel példát mutatnak számunkra és erőt adnak a mindennapi küzdelmeinkhez. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke sajnálattal állapította meg, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még mindig harcolni kell a magyarság jogaiért a felsőoktatásban egy olyan egyetemen, amelyen egykor tiszta magyar nyelven folyt az orvosképzés, később két nyelven folyt az oktatás. "Ma pedig ott tartunk, hogy a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása ellen kell harcolnunk". Kijelentette: példát kell mutatni Európának, hogy az erdélyi magyarság alkotó közösség, nem fog elveszni, élni fog. Portik Vilmos, az EMNT elnökségi tagja feltette a kérdést, hogy vannak-e ma azokhoz hasonlók, akikre emlékeztünk, akik "felráznak bennünket a bóbiskolásból"? "Mi, akik most itt vagyunk, puszta jelenlétünkkel arról teszünk tanúbizonyságot, hogy képesek vagyunk az álomban ringadózókat felébreszteni". Marosvásárhelyen erre van szükség, mert hiába telt el két évtized a rendszerváltás óta, egyesek olyan jogok megvalósulását akadályozzák, amelyek már akkor is orvoslásra szorultak, harcolnunk kell azért, hogy az orvosi egyetemen érvényesítsék a törvényt, mondta egyebek között. Kelemen Ferenc, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi elnöke szerint 22 évvel a rendszerváltás után, "semmit sem változott a helyzetünk, még mindig csak szaladunk az események után ahelyett, hogy alakítanánk őket". Mindezekért a két évtizedes elhibázott baloldali politikát okolta. A keresztény történelmi egyházak nevében Nagy László unitárius püspökhelyettes szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy megemlékezésre és tiszteletadásra gyűltek össze, mert "ünneplésre nincsen okunk", ha visszanézünk az elmúlt napokra és évekre. Rámutatott: a teherhordozás közös kell legyen, de valaminek a szellemében, a Krisztus törvénye szellemében, amely nem lehet más, mint az, amiről Pál apostol beszélt, hogy egymásra figyeljünk. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2012. január 10.Karácsonyi Zsolt: Könyvek, macskák, forradalmak – Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtörténésszel – Mikor dőlt el, hogy irodalomtörténész lesz? Gondolt-e arra, pályája kezdetén, hogy verseket, drámákat vagy prózát írjon?– Sohasem akartam író lenni, verset talán csak három alkalommal „követtem el”, valamikor érettségi előtt, akkor is kifejezetten gyakorlati célzattal, csaptam a szelet egy kislánynak, és elvárta tőlem, hogy versben fejezzem ki érzelmeimet. Novellát egyszer írtam, valamikor a hatvanas évek közepén, az is inkább anekdota volt, a Magyar Nemzet egy vasárnapi számában került az olvasók elé, kaptam néhány gratulációt – ennyi volt az egész. Az irodalom története viszont mindig érdekelt, a budapesti piarista gimnáziumban, tehát egy katolikus iskolában tanultam, kiváló magyartanáraim voltak, az elsőtől, Magyar Istvántól az irodalom szeretetét, a másodiktól, Fekete Antaltól a fogalmazás szabatosságát kaptam örökül. Így jelentkeztem azután 1953-ban a bölcsészkarra, ez az első Nagy Imre-kormány időszaka volt, tehát könnyebben bekerülhetett az egyetemre egy magamfajta „klerikális” jövevény. Azonban még így sem vettek fel, anyámnak, aki orvosként dolgozott, volt egy kedves betege, akkoriban neves operettszerző, Szenkár Dezsőnek hívták, az ő közeli barátja volt Tamás Lajos, a neves romanista, akkoriban a pesti egyetem rektora, az ő „rektori keretében” kerültem be a bölcsészkarra, amely éppen akkoriban költözött be a piaristák épületébe. Az egyetemi tanulmányaimat így ugyanazokban a padokban kezdhettem el, amelyekben a gimnáziumot befejeztem. – Nemzedékének meghatározó élménye volt 1956. Ennek következményeire, akár irodalomtörténeti hatására miként tekint vissza? – Az ötvenhatos forradalom kétségkívül legnagyobb történelmi (és személyes) élményem volt. Negyedéves bölcsészhallgató voltam, addig távol tartottam magam minden közéleti tevékenységtől, igaz, ötvenhat nyarán már eljártam a Petőfi Kör vitáira – az írószövetség munkája mellett ezek mozgatták meg a magyarországi közéletet. Azután elkövetkezett október 23-a, mondhatni „fejest ugrottam” az eseményekbe, jelen voltam azon a tömegdemonstráción, amely a forradalom akkor lelkesítő, reményekkel teli nyitánya volt, pár nap múlva, az Egyetemi Forradalmi Bizottság felszólítására, beköltöztem a bölcsészkarra, s részt vettem a bizottság, majd a kádárista hatalom berendezkedését követve a Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) munkájában, az országos elnökség tagjaként. Nagyszerű élményt jelentett, hogy én képviseltem az írószövetség december 28-i közgyűlésén az egyetemista szervezetet, ott ismertem meg személyesen Illyés Gyulát, Tamási Áront, Déry Tibort és Veres Pétert, a szövetség akkori elnökét. Ezután rengeteg kalamitás következett, befejeztem egyetemi tanulmányaimat, elhelyezkedtem az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében mint gyakornok, majd letartóztattak, s két hónapos vizsgálati fogság után internáltak a tököli internálótáborba, onnan az 1960-as amnesztia után szabadultam (ez az amnesztia szüntette meg az internálás intézményét). A magyar forradalom öröksége azóta is életem meghatározó élménye maradt; amikor már lehetett, több könyvemben is számot vetettem a forradalom tapasztalataival és szellemi (irodalmi) örökségével. Még a rendszerváltozás korai szakaszán, 1989 őszén jelent meg Irodalmunk szabadságharca – 1956 című könyvem, ezt azóta vagy nyolc olyan tanulmánykötet és szöveggyűjtemény követte, amely 1956-nak állít emléket. – Anekdoták terjednek arról, hogy reggel Budapesten, délután Pozsonyban, este pedig már Kolozsváron tart előadást, egyazon napon. Miként alakult ki az anekdoták által is jelzett feszes életritmus? – Valóban elég sokat utaztam az elmúlt két évtizedben, korábban erre nem igen volt hivatalos megbízatásom, bár akkor is gyakran jártam külföldön, így többször Erdélyben is. Ezeket a korábbi utazásokat részben munkahelyem, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete tette lehetővé, midőn ösztöndíjjal küldött külföldre, hogy ottani könyvtárakban végezzek kutatásokat, illetve vegyek részt szakmai konferenciákon. A kilencvenes években aztán számos olyan posztra kerültem, amely gyakori utazással járt együtt. 1991-ben Lőrincze Lajos utódjaként megválasztottak az Anyanyelvi Konferencia elnökének, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöki tisztségét töltöttem be, közben szerepet kaptam az Illyés Közalapítvány kuratóriumában, amelynek később, közel öt éven keresztül az elnöke voltam. Mindez igen sok utazással, határokon túli szolgálatvállalással járt együtt. Volt olyan esztendő, amikor az év háromszázhatvanöt napjából száznegyvenet töltöttem a szomszédos országok magyar intézményeinél, illetve közösségeinél, legtöbbször, természetesen, Erdélyben. Valóban előfordult az, hogy Pozsonyból kellett Kolozsvárra utaznom, majd onnan tovább Szatmárnémetibe és Ungvárra, és csak egy-két hét múlva térhettem haza. Elmondhatom, hogy jó lelkiismerettel és jó kedvvel vállaltam ezeket az utazásokat, úgy éreztem, hogy a kisebbségi magyar közösségek szolgálatában vállalhatok szerepet. Ma is jó érzéssel gondolok vissza azokra az iskolákra, kulturális intézményekre, tudományos, irodalmi, egyházi konferenciákra és találkozókra, amelyek megalapozásában az alapítvány elnökeként működhettem közre. Elmondhatom, hogy mindig nagyon szívélyes és baráti fogadtatásban volt részem, bár azzal is találkoztam, hogy pénzszerző lehetőségeim megszűnte után alig akartak megismerni azok, akik korábban nagy összegű támogatásokat kaptak. – Erdély, az erdélyi irodalom jeles ismerője, népszerűsítője. Mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, egyszer majd Erdély-szakértő lesz? – Korábban is érdekelt az erdélyi irodalom, mi a piarista gimnáziumban olyan írókról, például Áprily Lajosról, Dsida Jenőről, Nyirő Józsefről is hallottunk, akiknek neve az állami oktatásban egyáltalán nem kapott szerepet. Az erdélyi irodalom iránti érdeklődésemet azonban 1956 őszének eseményei szabták meg: akkor kellett a budapesti bölcsészkaron szakdolgozati témát választanunk, és az akkori nemzeti felbuzdulástól biztatva úgy gondoltam, hogy erdélyi íróról fogom írni dolgozatomat. Anyám mint fiatal orvos ismerte Kuncz Aladárt, aki akkor egy budapesti klinikán feküdt, nem sokkal ezután el is távozott az élők közül. Tőle kapta az akkoriban megjelent Fekete kolostor egyik első példányát, ezt a könyvet én még diákkoromban olvastam, nagy hatással volt rám. Így aztán úgy gondoltam, hogy Kuncz Aladárról fogom írni egyetemi záródolgozatomat. A dolgozat elkészült, megkaptam a diplomámat, nem sokkal ezután, miként az előbb már elmondtam, letartóztattak, és csak 1960 őszén folytathattam irodalomtörténet-írói munkámat. Az első könyv, amit elkészítettem, így természetes módon Kuncz Aladár munkásságát dolgozta fel, 1968 nyarán jelent meg, vagy kétéves várakozás után. 1969 januárjában kaptam egy akadémiai ösztöndíjat, akkor jártam életemben először Erdélyben. Könyvem, amelyet akkor már több ismert erdélyi írónak, például Kós Károlynak, Molter Károlynak, Balogh Edgárnak, Beke Györgynek és másoknak, valamint néhány kolozsvári barátomnak, így Kántor Lajosnak és Láng Gusztávnak elküldtem, nyitotta meg előttem az ajtókat és a szíveket. Mondhatnám, ez volt az én igazi „erdélyi útlevelem”. Mindenütt testvéri érzésekkel fogadtak, ez döntötte el azt, hogy munkásságom egy igen nagy részét az erdélyi irodalom kutatásának szentelem. Azóta közel ötven könyvem (köztük önálló művek és részben szövegválogatások egyaránt) jelent meg az erdélyi irodalomról, részben magyarországi, részben erdélyi kiadóknál. – Az elmúlt években mély merítésű, öszszefoglaló műveket jelentetett meg, mint például az erdélyi magyar irodalom történetét vizsgáló többkötetes munkája. Terv szerint jött el az ilyen munkák ideje, vagy most érkezett el a megfelelő pillanat? – Valóban, készítem az erdélyi magyar irodalom összefoglaló történetét, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadónál eddig három terjedelmes kötet jelent meg, most készülök befejezni a negyedik kötetet, amely az 1989 utáni fejleményekről próbál számot adni. Ez a kötet remélhetőleg az idei év nyarára az olvasó elé kerül. Már régen terveztem azt, hogy írok egy irodalomtörténeti összefoglalást, s vagy két évtizede egy kisebb összefoglaló munkám az olvasó elé is került, azonban mégis most jött el az ideje egy nagyobb szabású összefoglalásnak. Ennek alighanem két magyarázata van, egyrészt az, hogy az erdélyi magyar irodalom felszabadult az alól a nyomás alól, amellyel a kommunista irodalompolitika ránehezedett, ez a teher nemcsak egy szektás politika, hanem a nagyromán nacionalizmus részéről is megjelent. Másrészt az elmúlt két évtized olyan új fejleményeket hozott az erdélyi magyar irodalom történetében, amelyek mindenképpen átértelmezik a korábbi évtizedek eredményeit, illetve azt a képet, amelyet ezekről az eredményekről alkotnunk kell. Talán ez jelenti munkám magyarázatát. – Intézményekben való jelenléte hosszú történet, miként látja az irodalmi intézmények jelenlegi helyzetét, állapotát, vagy magának a kortárs irodalomnak az itt és mostját? – Nem látom kedvezőnek az irodalmi intézmények jelenkori állapotát: korábban az irodalom a közéletnek szinte egyetlen színterét jelentette, a kommunista korszakban ez volt a szabad véleménynyilvánítás, igaz, korlátozott, de mégiscsak lehetőségeket kínáló fóruma. Ez a helyzet az utóbbi két évtizedben radikálisan megváltozott. A politikai élet rendkívül magabiztosan, a kulturális értékekre és folyamatokra alig figyelve kívánja irányítani az ország életét. Ennek következtében az irodalom és általában a kultúra erősen háttérbe szorult. A magyar irodalom ma is kiváló műveket és életműveket mutat fel, Magyarországon és Erdélyben egyaránt, ezekre azonban a politikai közélet csak nagyon kevéssé figyel. Nem egyszer az a benyomásom támad, hogy a hatalom birtokosai nem is olvasnak szépirodalmi könyveket. Mindezek következtében megint szükség van arra, hogy az irodalom és az írótársadalom megvívja a maga „szabadságharcát”, minthogy nemcsak saját érdekeit, hanem az ország érdekeit is képviseli, és hiteles, normális politikai közélet nem képzelhető el az irodalom ellenőrzése és esetlegesen kritikája nélkül. – Legendás hatalmas könyvtára – családi előtörténete is van vagy saját gyűjtés a teljes anyag? – Természetesen én is sok mindent örököltem a családi könyvtárból, a jelenlegi könyvtáram legnagyobb részét azonban magam gyűjtöttem össze, most már több mint fél évszázadon keresztül. Az első könyv, amelyet magam választottam és vettem, Vörösmarty Mihály összegyűjtött műveinek Gyulai Pál-féle nyolckötetes kiadása volt. Ezt még hatodikos gimnazista koromban vettem meg egy antikváriumban, a piarista gimnázium mellett. Arra is emlékszem, hogy negyven forintba került, ma ennek körülbelül a kétszázszorosát éri. Ezután módszeresen vásároltam, főleg antikváriumokban, könyveket. Éppen az elmúlt hetekben rendeztem újra a könyvtáramat, amely mára nagyjából harmincezer kötetből áll. Nagy gondban vagyok amiatt, hogy mi lesz ennek a könyvtárnak a sorsa, hiszen már nyolcvanadik életévemhez közeledem. Valamikor elképzeltem, hogy ezt a könyvtárat, amely elsősorban szépirodalmi, irodalomtörténeti, történeti és néprajzi művekben gazdag, az egyszer majd létrehozandó kolozsvári magyar egyetemre hagyom. Ennek az egyetemnek az ügye azonban, ahogy látom, nem fog megoldódni az én életemben. Mindenképpen azt szeretném, hogy a könyveim Erdélybe kerüljenek, és egy ottani magyar intézmény könyvtárát gazdagítsák vagy alapozzák meg. – A macskák gyakorta felbukkannak a magyar irodalomban is, az ön életének azonban különösen fontos részét képezik. – A macskák évtizedek óta hozzátartoznak az életünkhöz, első macskánkat több mint negyven éve találtuk és fogadtuk be. Azóta igen sok macska fordult meg nálunk és élt velünk, jelenleg öt macskánk van. Mindegyiknek saját egyénisége, mondhatnám: személyisége van, mindegyik nagyon kedves, mindegyik békét tud lopni abba a zajló életbe, ami egyébként körülvesz bennünket. A macskáinkról szólván Ottlik Gézát szeretném idézni, aki a következőket írta: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” Mindezzel magam is messzemenően egyetértek. Mindeddig négy olyan szöveggyűjteményt rendeztem sajtó alá, amely a magyar, illetve a világirodalomnak azokkal a műveivel foglalkozik, amelyek a macskákról szólnak. Jó kedvvel állítottam össze ezeket a gyűjteményeket, elég nagy sikerük is volt, egyszer egy irodalmi összejövetelen egy macskakedvelő írónő a következőket mondta: Önt tartom hazánk legnagyobb élő macskaírójának. Nagyon hízelgő volt ez a vélemény. – Az ősszel még úgy tudtuk, hogy száz kötete van, de most már talán fél tucattal többet számlál az életmű. Honnan ered ez a munkabírás, milyen új művek kerülnek ki a keze alól a közeljövőben? – Valóban, mára több mint száz önálló könyvem gyűlt össze a polcokon, az utolsó éppen a napokban jelent meg: Egy eszme indul címmel egy tanulmánysorozat Reményik Sándor költészetéről. Ez volt a száznegyedik önálló kötetem, emellett nyolcvankét általam gyűjtött és szerkesztett antológia, dokumentumkötet is napvilágot látott, közöttük olyanok, mint az 1920-as trianoni békeszerződés Erdélyre vonatkozó anyaga vagy most legutóbb, Marosvásárhelyen, az 1968–1969-es úgynevezett „kettős kötődés” vita dokumentumai, ez a vita a határon túli magyar irodalmak helyzetét próbálta felmérni. Még négy önálló folyóiratszámot is szerkesztettem, ezek között a Caiete Europene című bukaresti román folyóirat számára egy összeállítást arról a képről, amelyet a huszadik századi magyar irodalom a Nyugat szerzőiről adott. Mindez együtt százkilencven könyvet jelent, s hamarosan megjelenik még néhány, ezek már a kiadóknál vannak. Szeretek dolgozni, és azt hiszem, hogy az évtizedek múlása és a közéletben szerzett tapasztalatok következtében érzett elégikus hangulatot is a folyamatos munka teheti elviselhetővé. Pomogáts Béla 1934-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban. 1953–1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Részt vett az 1956-os forradalomban. 1959–1960 között internálótáborban volt. 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a 20. századi osztály vezetője, 1992 óta igazgatóhelyettese, 1996 óta tudományos tanácsadója. 1994–1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke. 1993–2004 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1995–2001 között elnöke volt. 1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal jutalmazták munkásságát. Helikon (Kolozsvár) 2012. január 20.Erdélyi Himnusz-napKölcsey Ferenc kéziratának tanúsága szerint 1823 január 22-én fejezte be a Himnusz megírását a költő. 1989 óta ezen a dátumon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A jeles ünnepre ma már minden magyarlakta településen szerveznek kulturális eseményeket. Ezekből nyújtunk ízelítőt. Sepsiszentgyörgy: kiadóbemutatkozás Szombaton Sepsiszentgyörgyön 17 órától a Bod Péter megyei könyvtárban kezdődik a rendezvénysorozat a Magyar Könyvkiadás – Értékteremtő hivatás előadással, amelynek keretében a szegedi Lazi Könyvkiadó mutatkozik be. Az esten fellép Fekete Vince költő. A Tamási Áron színházban szombaton délután öt órától Ránézek az életemre címmel, Kovács Levente marosvásárhelyi színházi rendező élettörténetét összefoglaló interjúkötet bemutatójára kerül sor. Kovács Leventével Bogdán László író beszélget, és színészek részleteket olvasnak fel a kötetből. Szintén szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar ad hangversenyt. Kézdivásárhely: fotótárlat nyílik Vasárnap 12.15-kor a Vigadóban nyitják meg Kézdivásárhelyen a Varázsképek, Székelyföld című fotókiállítást, amit Csire Gabriella könyveinek bemutatója követ, 14.30-kor felolvasnak Fülöp István verseiből. A Vigadóban vasárnap 18 órakor az Osonó színházműhely mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című darabot, nó színházműhely lép színpadra. Nagyvárad: a színészeké a szerep A színtársulat Színház az iskolában, iskola a színházban nevű, középiskolásoknak szóló program adja az ünnepi rendezvények fénypontját a partiumi városban. A projekt lényege a fiatalok közelebb vonása a színházhoz és a magyar drámairodalom meghatározó műveihez – fogalmazott Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Ebben az évadban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeményét dolgozzák fel a különböző iskolákban szerveződött diákcsoportok. A produkciót vasárnap, a Magyar Kultúra Gálaestjén mutatják be a diákok, amely során a Magyar Kultúráért díjak is átadásra kerülnek. Szatmárnémeti: versmaraton Szatmárnémetiben 24 órás versmondó-maratont szervez az RMDSZ Szatmár megyei szervezete. A helyi versbarátokat várják, hogy elszavalják-olvassák kedvenc verseiket. Szombat déltől vasárnap délig bárki betérhet a székházba, hogy pár percig a nagy nyilvánosság előtt hódoljon a magyar költészetnek, miközben egy csésze meleg teát vagy kávét, egy friss szendvicset is elfogyaszthat. Semmi megkötés nincs, csupán annyi, hogy az utolsó órában csak szatmári költő versét lehet szavalni. Székelyudvarhely: kamarazene A székelyudvarhelyi program Sas Péter: A heraldikus Köpeczy Sebestyén József élete és munkássága című kötet bemutatásával kezdődik a Haáz Rezső Múzeumban. A Művelődési Házban ugyanakkor a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Házába járó gyermekek munkáiból nyílik kiállítás. Késő délután magyar kamarazene-koncertnek ad otthont a polgármesteri hivatal Szent István-terme. Szombaton az udvarhelyszéki fúvószenekar koncertjére várják az érdeklődőket, repertoárjukon Kodály Zoltán művei szerepelnek. A napot az Udvarhely Táncműhely előadása, a Varázsének című folklórműsor zárja. Vasárnap délelőtt Egy évtized fényképlenyomatai címmel gyűjteményes kiállítás nyílik az Orbán Balázs szemével Udvarhelyszéken dokumentációs fotótábor anyagából. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjak kiosztására vasárnap délután kerül sor. Marosvásárhely: felolvasások Irodalmi felolvasó-maratonnal és marosvásárhelyi írókkal ünnepel a Studium Alapítvány. A rendezvény szombat éjfélkor kezdődik és vasárnap éjfélig tart, a Gh. Avramescu (volt Rigó) utca 11. szám alatti Orvosi Szakkönyvtárban. A felolvasás a marosvásárhelyi szerzőkre összpontosít, bárki jelentkezhet rá, a felolvasnivalót pedig a szervezők biztosítják. A Vártemplomban szombaton 18 órától Hűvösvölgyi Ildikó bemutatja Reményik Sándor: Csendes csodák című estjét. A Művészeti Egyetem Stúdió Színháza szintén szombaton új bemutatóval lép közönség elé: Pintér Béla és Darvas Benedek szerzőpáros Parasztopera című darabját, amelyet Porogi Dorka vitt színre. A Tompa Miklós Társulat Székely János Hugenották című drámájával tiszteleg a Magyar Kultúra Napja előtt. Kolozsvár: ökumenikus istentisztelet A kolozsovári ünnepi rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik a lutheránus templomban szombaton 17 órától, majd Egyed Péter egyetemi tanár előadását hallgathatják meg Böhm Károly filozófusról. A kolozsvári színművészeti hallgatók előadásában Heltai Gáspár: Egy nemes emberről és az ördögről című darabot nézhetik meg. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. március 29.Előkerült Kossuth mellszobra(vajda) Szenzációs alkotásra bukkantak a megyei múzeum munkatársai a néprajzi részleg felújítási munkálatai közben. Tekintettel arra, hogy a tatarozás során az épület helyiségeit is átrendezik, a raktárakban és a pincékben évtizedekig heverő tárgyakat is elköltöztették. Így fedezték fel Kossuth Lajos 1892-ben készített mellszobrának gipszmintáját, amely Pokorny Attila restaurátor műhelyébe került. A szobrászművész lapunknak elmondta, a kiváló alkotás siralmas állapotban volt. Avatatlan kezek barbár módon megrongálták. A feje le volt törve, a szemét kiszúrták, a ruha díszítőelemei hiányoztak, a patinája is igen megkopott. Alig néhány napja fogott hozzá a restauráláshoz. A megtisztítás után kiderült, hogy a szobrot 1892-ben az 1852–1919 között élt Kiss György készítette. A művésznek olyan alkotásai ismertek, mint a budapesti Hősök terén álló Millenniumi emlékmű Károly Róbert király szobra. Ő volt az, aki az Országház Építési Bizottságának megbízásából mintázta meg a Parlament számos kül- és beltéri szobrát, többek között a Képviselőház társalgótermének több mesterségszobra is neki köszönhető. A Parlament külső szobrai közül a Zrínyi Miklósról, III. Ferdinándról, Jurisits Miklósról és Erdődy Tamásról megmintázott alkotásai is jelentősek. Nagy valószínűséggel az Iparművészeti Múzeum tetején lévő apródszobrokat is ő készítette. Gyakran nyúlt történelmi jellegű témához, kiemelkedők alkotásai Vörösmarty Mihályról, Kossuth Lajosról, Zrínyi Miklósról, Szondi Györgyről, továbbá Berzsenyi Dániel, Arany János és Kisfaludy Károly mellszobra, melyet a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére készített el. Budapesten kívül jelentős műveket alkotott Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, Szlavóniában, Felvidéken és Erdélyben. Hogy miként került a gipszminta Marosvásárhelyre, nem lehet tudni, valószínű, hogy a köztéri szoborpályázat egyik alkotása lehetett. A néhány napja napvilágra került műről restaurálás után szilikonminta készül, majd Pokorny Attila szerint jó lenne, ha kerülne anyagi támogató ahhoz, hogy akár bronzba is kiöntsék a mellszobrot. A helyreállított gipszmunka mindenképpen a megyei múzeum kiállítótermébe kerül majd, Ferenc József és Sissi mellszobra mellé. Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 2.Aradi Magyar Napok megnyitójaAkarnunk kell nemzetünk feltámadását! Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból. Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2012. november 24.Dr. Engel József: A magyar nyelv gyökérszavaiBolyai János orvosával, Engel Józseffel került a legközelebbi, baráti kapcsolatba. Ahogy már megírtam, Engel Józseftől 14 db Bolyai János részére felírt orvosi recept maradt meg. Engel József Marosvásárhely történetébe is beírta nevét. Orvosi tevékenységéről annyi maradt meg, hogy igen közkedvelt és népszerű volt a betegei körében, elsősorban egykori lakóháza lett igazi mesélő ház, ugyanis a híres Makariás-ház 24 évig Engel József birtokában volt. A Makariás-ház arról nevezetes, hogy II. József császár Marosvásárhelyen tett látogatása alkalmából a Makariás- házban volt elszállásolva (abban a korban az lehetett a legfényesebb ingatlanja Marosvásárhelynek). Orbán János Makariás-ház, Marosvásárhely című dolgozatában a következőket írja: "A barokk épületet 1813-ban Teleki József vásárolta meg. Az 1850-es években Engel József orvos tulajdonába került, aki a kortársak emlékei szerint felújította az épületet, csak a régi falak és rácsok őrződtek meg. 1864-ben Engeltől a helybéli református egyházközség vásárolta meg és leánygimnáziummá alakíttatta az épületet. A gimnázium három évtizedig működött itt, 1895-ben helyiségeit már bérbe adják." Tehát a házat ma akár Engel-háznak is nevezhetnénk. De nem is ezzel, a Marosvásárhely helytörténészei által jól ismert ténnyel szeretném az olvasók figyelmét fenntartani, hanem Engel doktor életét és nyelvészeti munkásságát szeretném ismertetni. Kezdjem személyes élményemmel. Mikor utánanéztem, hogy Engel József A magyar nyelv gyökérszavai című elsőrangú pályamunkájával (kinyomtatva: Budán, 1839) lett az MTA levelező tagja, és belenéztem ebbe a munkába, rögtön az jutott eszembe, hogy Engel az ötletet Bolyai Jánostól kölcsönözte. Ugyanis Engel József bizonyíthatóan 1837. február 25-én írta fel az első receptet Bolyai János részére, tehát két év elég volt ahhoz, hogy a pályamunkáját elkészítse. Bolyai János is nagy gyökérszófejtő, kutató volt. Kutatásaim során rájöttem, épp ellenkezőleg történt! Bolyai János érdeklődését és figyelmét éppen Engel doktor irányíthatta a magyar nyelv gyökérszavai irányába. Szerencsére Finály Henrik, a latin nyelv és a történelem tudósa (az MTA tagja), Réthy Mór sógora 1872-ben egy emlékbeszédet tartott az akkor már két éve elhunyt Engel József levelező tag felett, és abból a nekrológból megtudhatjuk Engel életének fontosabb állomásait. A lényeg, hogy Engel József egy 1834-ben a Tudós Társaság által kiírt pályázatra készítette el a pályaművét, amikor még orvostanhallgató volt Pesten, de pályamunkáját csak 1839-ben nyomtatták ki. Tehát Engel József jóval Bolyai János megismerése előtt már gyökszókutató volt, és így Bolyai János Engeltől értesülhetett a téma fontosságáról. (Nagyon nagy a hasonlat Engel gyökszavai és Bolyai János gyökszavai között.) Életrajzát Finály Henrik nekrológjából tudjuk rekonstruálni. Engel József 1807. május 2-án Bécsben született, Engel Keresztély János és Maucks Katalin gyermekeként. Az apja fia születésekor az erdélyi udvari korlátnokságnál udvari titkár és történelembúvár. Engel József német nyelvű környezetben nevelkedett, és hatéves korában Lőcsén kezdett német iskolába járni. 1819-ben az apja elküldte a fiát cserébe Rozsnyóra, hogy magyarul tanuljon. 1821-ben visszatért Lőcsére, és itt 1823-ban befejezte a gimnáziumot, majd a pesti egyetemen bölcsészeti tanulmányokat folytatott. De 1825-ban a szülei vagyoni helyzete arra kényszerítette, hogy a 18 éves ifjú kenyérkereset után nézzen. Ekkor Marosvásárhelyen egy rokonnál beállt gyógyszerészgyakornoknak. Három év alatt kellő gyakorlatot szerzett és pénzt spórolt ahhoz, hogy 1828-ban Pesten beiratkozzon a gyógyszerészetre és 1829-ban mesteri oklevelet szerzett. Utána beiratkozott az orvosi egyetemre, és 1830-32 között nehéz anyagi körülmények közepette elvégezte azt. Mint kész orvos és szülészmester 1836-tól Marosvásárhelyen folytatta a tevékenységét egészen 1857-ig. Akkor átköltözött Kolozsvárra, és ott "mint közkedvességű, értelmes orvos széles körökben nyújtván sikerest segélyét szenvedő embertársainak, bevégezte munkás életét 1870. június 2-án, áldozatul esvén a különben még életerős férfi egy fájdalmas és veszélyes betegség, a hólyagkő következményeinek". A Házsongárdi temetőben nyugszik. Most nézzük meg Engel fő művének történetét: A Tudós Társaság (az MTA akkor megnevezése szerint) 1834-ben tartott V-dik nagygyűlésében kihirdetetett a következő nyelvtudományi jutalomkérdésére: "Melyek a’ magyar nyelvben a’ tiszta gyökök? Számláltassanak elő, mennyire lehet, eredeti jelentéseikkel. 1836-diki március 19-ig, mint határnapig, hat pályamunka érkezett, melyek közül, az e’ végre kinevezett három, osztálybeli bíró, Balogh Pál, Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály rendes tagok előadására a’ VII-dik nagygyűlés a’ 6. és 4. számok alattiakat találván kiadásra, amazt egyszersmind jutalomra, méltónak, a’ bírálók hivatalos tudósításaikból azon helyek kivonata bocsátatik itt e’ munkák elébe, melyek a’ nagygyűlés határozataiban, vezették." Tehát hat pályamunka érkezett be, és ebből kettő lett a nyertes, nevezetesen a 6.-nak beérkezett pályamunka: Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai és a 4.-nek beérkezett pályamunka: Nagy János: Tiszta magyar gyökök. Ezeket a pályaműveket az MTA határozata alapján 1839-ben ki is nyomtatták. Kölcsey Ferencnek a következő volt a véleménye Engel dolgozatáról: "Hogy az író philosophi lélekkel bír, azt neki tagadni senki nem fogja. Nyilván van bevezetéséből az is, hogy a magyar nyelvet sokáig, és critikai tekintettel vizsgálta. Ha mind helyes-e a mit például a betűk eredeti értelmökről mond? azt oly könnyen megítélni nem lehet? De azt meg kell vallani, hogy gyökvizsgálatait elvekre alapítá; ’s hogy elveit nagy részén a dolog természetéből folyó józan következetesség tetszik ki. Óhajtottam volna, hogy állításait a nyelv régi történeteiből bővebben világosította volna fel; de a feladott kérdés talán ezt nem hozta magával. Azonban így is, mint felállítá elveit, sokaknak helyes volta, például a megforgatott betűkre nézve, minden gondolkozó philolog előtt világos; ’s ezen elv nélkül gyökeret keresni, hiában való fáradozás. Szóval, e’ szó alatti bevezetés nekem, bár értelmem nem mindenben egyez, nevezetes, fontos munkának látszik, mely az academia pártfogását érdemli." Vörösmarty Mihály rendes tag "figyelmet és dicséretes említést érdemlő munkának" nyilatkoztatja, ’s nagy szorgalom gyümölcsének, de a szerző "nem fejti ki elég világosan szónyomozó elveit, ’s így a gyökértáblák, melyek a munka legnagyobb részét teszik, nem érthetők, a gyökök értelme az összeállítás által gyanítva, de kimondva nem lévén. Ide járul, hogy ezen táblákat nem csupa gyökök, hanem származékok ’s összetételek foglalják el, ’s ezen, a kérdéshez szorosan nem tartozó rész neveli a munkát oly roppantságra." Szóval érdekes bírálatot kapott Engel két akkora tekintélytől, mint Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály. A történet érdekessége, hogy közel 20 év múlva Engel Józsefet ezért az egy munkájáért az MTA levelező tagja sorába választotta. Viszont amikor 1859-ben megírta a székfoglaló értekezést, amely csak abban állt, hogy a 25 évvel korábban megírt dolgozatát kibővítette, és azt nyelvfilozófiai köntösbe ágyazva bemutatta az Akadémián, akkor az a hallgatóságból nevetést és derültséget váltott ki. Akkor már nem élt sem Vörösmarty, sem Kölcsey, így nem volt, aki Engelt védelmébe vegye. Így aztán Engel teljesen felhagyott a nyelvtudományi vizsgálataival, és visszatért a hűséges szerelméhez, a gyógyászathoz, amelyet soha el sem hagyott! De ha mi meg akarjuk érteni Bolyai János nyelvészeti kutatásait, föltétlenül Engel József művének áttanulmányozásával kell kezdjük. Oláh-Gál Róbert Irodalom Finaly Henrik: Emlékbeszéd Engel József levelező tag felett. Budapest, 1873. (Értek. a nyelv- és széptud. kör. III. 5.) Engel József: A magyar nyelv gyökérszavai. A m. tud. társaság jutalomkérdésére előterjeszté. Első rangú pályamunka. Budán, 1839. (Nyelvtudományi pályamunkák II. kötet. Nagy János munkájával együtt.) Orbán János: Makariás-ház, Marosvásárhely,https://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=404 * készült a Magyar Tudományos Akadémia Domus Programja által támogatott tevékenység keretében Népújság (Marosvásárhely) 2012. december 27.Harina – a mezőségi bazilikaA gyér reggeli ködből bomlott ki az ősz ezer árnyalatában pompázó mezőségi táj. A színpompás háttérből hófehéren magasodott utunk első állomása, a harinai evangélikus templom, az Erdély legkorábbi műemlékének számító román stílusú mezőségi bazilika. A többszintes, különleges formájú, "égbe nyúló" templomot bencés szerzetesek alapították. A tatárjárás pusztította el a települést, s sodorta el a bencéseket kolostorukkal együtt. A későbbiekben Harina volt püspöki és királyi birtok, Luxemburgi Zsigmond 1411-ben adományozta a Kacsics nemzetségből származó Farkas Tamásnak, aki évszázadokig birtokolta a települést, s nevét Harinai Farkasként használta. A reformációt követően került az evangélikus egyház birtokába, s 1834-ben földrengés rongálta meg. A nagyszebeni evangélikus konzisztórium többször kérte a helyreállítását, majd lebontották a megrongálódott épületrészeket, s hosszú huzavona után 1898-ra újították fel. 1995–99 között Hermann Fabini építész közreműködésével a besztercei Creative Group restaurálta a mezőségi tájban különlegesen ható gyönyörű templomot, amelyet András Péter besztercei református lelkész mutatott be. Kulcsát az egykori szász település vegyes házasságban élő utolsó evangélikus lakója őrzi. A kéttornyos, arányaival a gótikát idéző templom belsejét szép színes textilkiállítás tette hangulatossá. Cegőtelke – földbe szúrt kard és pajzs Harináról Cegőtelkére vezetett az út. A református temetőben 68 lépcsőfokon értünk fel a Lármafa találkozók emlékét idéző kopjafák között az emlékműhöz, amely a temetődomb legmagasabb pontján (504 méter) a cserhalmi csatát idézi. Kolozsi Tibor képzőművész alkotásának történetét Pásztor Loránd Zsolt református lelkész ismertette. A sok apró márványdarabból földbe szúrt kard és pajzs rajzolódik ki oldalán kereszttel s a legenda jeleneteit ábrázoló domborművel. Az emlékművet Beder Tibor, a Julianus Alapítvány vezetőjének kezdeményezésére a cegőtelki öregfiúk Cserhalom Művelődési Egyesülete állíttatta nagy nehézségek árán, s Erdély püspökei avatták fel 1998-ban. Tövéből a Kerlésen levő Cserhalomra látni, az egykori csatatérre, ahol a korábban ellenséges viszonyban levő Salamon király, Géza és László herceg összefogásával 1068-ban sikerült visszaverni a magyarságot veszélyeztető betörő pogányokat. A később szentté avatott László herceg hőstettéből, amelynek során a kun vezért legyőzve megmentette a magyar lányt, legenda született, s Vörösmarty Mihály, majd Juhász Gyula foglalta versbe a hajdani csata történetet. A legendák forrásától indul vagy zárul minden évben a Lármafa találkozó. Célja: összefogni azon települések lakóit Erdélytől a Felvidéken, Kárpátalján át, amelyek templomában freskók őrzik a határok védőszentjeként tisztelt Szent László király emlékét. Árokalja – gázcsövekkel átszúrt címerek Árokalján (Arcalia) különleges szépségében látható a gr. Bethlen Béla által a XIX. század végén mór-bizánci stílusban építtetett kastély, amely vörös gömbkupoláival, nyolcszögű sarokpavilonjaival az ezeregyéjszaka varázslatos hangulatát idézi. A birtok Bánffy Klárának a Bethlen Ádámmal kötött házassága révén került a Bethlen család tulajdonába, s gr. Bethlen János virágoztatta fel. A Sajót elterelte, az épület köré angolparkot varázsolt, nemes szőlő- és gyümölcsfákat telepített, virágházat épített, híres ménest tartott, aminek szépségét gazdatisztje, Iklandi György László versben örökítette meg (1811). 1803-ban az egész község leégett, s a házak újjáépítését, a szász evangélikus templom felújítását, a torony építését a gróf támogatta, s templomot építtetett a görög katolikusoknak. A bőkezű főúr és felesége, br. Wesselényi Zsuzsa síremléke a kastély kertjében látható. Az utolsó tulajdonost, gr. Bethlen (III.) Balázst 1949-ben telepítették kényszerlakhelyre. A kastély berendezését a környező falvak lakói hordták szét, a könyveket elégették, az egzotikus fák egy részét a helybeli romák tüzelték el. Üzlet, pionírtábor, mezőgazdasági gépállomás működött a kastélyban, 1963-tól kerül a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem használatába, majd 1999-től a tulajdonába, de egy Bethlen-leszármazott ma is pereli az egyetemtől és a polgármesteri hivataltól. Az egyetem, amely Regionális Frankofón Központot rendezett be a kastélyban, 1997-ben restauráltatta, így ma teljes szépségében látható az épület. Bár belépti díjat váltunk, a látogatót nem szívesen fogadják. Egy barátságtalan hölgy megtiltja, hogy a mellékhelyiségeket használjuk, s szigorúan csendre int, miközben a diákok esznek és sziesztáznak. Mivel a kastélyba sem léphetünk be, körbejárjuk az épületet. Így vesszük észre, hogy az oldalsó részen pontosan az egymás mellett levő, kőből faragott címereken keresztül vezették ki a központi fűtés kéményeit, s a kijövő égésterméktől, gőztől feketés penész lepi be azokat. Ez lenne a műemlékvédelem – változik meg a tulajdonosról és a Beszterce megyei műemlékvédőkről a bel- és külföldi vendégekből álló csoport véleménye, s az árokalji kastélyból rossz szájízzel távozunk. Somkerék – Bölöni Sámuel átka Mindenért kárpótol Somkerék. A Beszterce és Dés között fekvő falu református temploma arányos méreteivel, sarkain kövekkel kirakva, zsindellyel fedett tetőzetével és haranglábra emlékeztető, csúcsíves ablakú, erkélyes tornyával lélegzetelállítóan szép látvány. Ráadásul bőven van ideje csodálkozni a látogatónak, hisz az épületet megkerülve a délre nyíló csúcsos diadalíves ajtón jutunk be a templomhajóba. Történetét Felszegi Imre lelkipásztor mondja el, s minden látogató egy jól megszerkesztett ismertetőt kap ajándékba. A Szűz Mária tiszteletére emelt templom építésének pontos ideje homályba vész, először 1327-ben említik. 1553-ban Országgyűlés színhelye volt Dobó István részvételével. 1602-03-ban Basta hajdúi pusztították el a községgel együtt, 1661-ben a török-tatár hadak dúlták fel Somkeréket, az 1700-as években átvonulnak a kurucok, majd a labancok is, akik felgyújtották a falut. Ennyi viszontagság után gróf Árva Bánffy Mária 1744-ben minden néven nevezendő jövedelmét felajánlja, hogy a somkeréki templom mind kívülről, mind belülről tornyostól együtt újraépüljön, s "tisztességes székek" készüljenek abba. 1761-ben idős Umling Lőrinc festi a kazettás mennyezetet, a bútorokat, az úrasztalát, a szószékkoronát, az énekhirdetőt valamint a karzatot, amelyen a keltezés is olvasható. A lelkész, akire a templom építésének felügyeletét bízta az adakozó grófnő, Bölöni Sámuel, 63 évet szolgált Somkeréken. Mivel tapasztalnia kellett, hogy a török-tatár dúlás után vegyes lakosságúvá váló falu lakói kezdik elfelejteni anyanyelvüket, ünnepélyesen átkot mondott arra a magyarra minden időben, "ki a maga nemzetségét megutálja, s a maga nyelvét nem szereti". Somkeréken megmaradtak a hívek, s a mindenkori lelkipásztorok iránti tiszteletet jelzi, hogy a jótevőknek emelt emléktábla mellett az ő emléküket is kegyelettel őrzik. Szentbenedek – a pusztulás világa A Dés melletti Szentbenedeken csak a romok maradtak a Kornis grófoknak a II. világháborúig épen álló kastélyából. Jókai Mór 1877-ben ötletessége, tetőzetének játékos formái, belső díszeinek gazdagsága miatt nevezte "szembetűnően erdélyi alkotásnak". Ma a pálosok fekete madonnájától megfosztott kaputorony előtt álló két szomorú egyszarvú már csak a szemetet "őrzi", amit a várárokba illetve a beomlott pincékbe hordtak a település lakói, sőt még az árkádos fedett kútba is. A kaputorony mögötti épületből a boltozatos pincébe beomlott téglák, kövek maradtak. A Kornisok többször felújították, korszerűsítették a kastélyt. Az 1900-as évek elején III. Károly vizet és telefont vezettetett, s villanyerőművet építtetett, hogy árammal lássa el az épületet, s ő tette lakhatóvá az új kastélyt is. IV. Kornis Károlynak 1944-ben kellett elhagynia az épületet, s azt követően a kastélyt kifosztották, majd hagyták tönkremenni. A tiszafából faragott lépcsőket, a festett mennyezetet elégették, a bútorokat, a berendezést elhordták, a sok ezer könyvet a Szamosba dobták, s elpusztult Európa legnagyobb magánkézben levő madár- és madártojás-gyűjteménye is. Mára már beomlott az évekig iskolának használt új kastély fedélzete is, s a szép fekvésű telket az enyészet vette birtokába. Bonchida – az újjáépítés jegyében Késő délután érünk az erdélyi Versailles-nak tartott bonchidai Bánffy-kastély kapujához. Bár a II. világháború óta, amikor a visszavonuló németek felrobbantották, a 16. század közepétől négy évszázadon át épített kastélyegyüttesből csak a romok maradtak, megnyugtató látvány, hogy őrzik, környéke, udvara tiszta, rendezett, s az épületek restaurálása is folyamatban van. A reneszánsz és a barokk jegyeit magán viselő kastély megmaradt romjaiból, a már részben újrafedett, romantikus, neogótikus főépület még ablaktalan belső tereiből, a félkör alakban épült istállók falaiból, a kapuépületben kiállított szobormaradványokból egy kis fantáziával, no meg az olvasmányélményeket is hozzáadva következtetni lehet, hogy milyen értékek mentek tönkre. A gyönyörű berendezés mellett elpusztult a könyvtár, a képtár s Erdély legjelentősebb XVIII. századi szoborgyűjteménye. A Marokkóban élő Bánffy Katalintól a Transylvania Trust Alapítvány koncesszionálta 49 évre a kastélyt, és nemzetközi pályázatok révén elkezdődött a hosszú távú felújítás, amelynek alapját a Románia és Magyarország művelődési minisztériumai által aláírt egyezség képezi. A kívül- belül megújult Miklós-kastélyban Nemzetközi Épületfelújító Szakképző Központ működik az Egyesült Királyság Történeti Épületfelújítási Intézete támogatásával. A központban szakembereket készítenek fel a hagyományos módszerekkel, építőanyagokkal történő műemlék-felújításra, közben folyik a kastély helyreállítása, amely a világ legveszélyeztetettebb épületeinek listáján szerepel. 2008-ban pedig Europa Nostra díjjal ismerték el a központot működtetők munkáját. Válaszút – az erdélyi gyönyörű gyűjtemény Az utolsó állomás, Válaszút, a reménység helyszíne. Először is azért, mert az anyanyelvi oktatás lehetőségét biztosítja közel száz mezőségi kisgyermeknek, akik olyan falvakból származnak, ahol megszűnt a magyar iskola. A Kallós Alapítvány bentlakásos iskolájában nemcsak szóbeli és zenei anyanyelvünkre oktatják a gyermekeket, hanem az állami oktatásból hiányzó népművészeti ismeretekre is. Ehhez jelent kiváló szemléltetőeszközt a Kallós-kúriában berendezett néprajzi múzeum, amely a mezőségi, kalotaszegi, csángó népművészet legszebb darabjai mellett az erdélyi szászok sajátos népi alkotásait is bemutatja. A romos állapotban visszakapott egykori vadászkastély kívül-belül megújulva egyedi, különleges élményt jelent. A Kallós- archívum mellett az eredeti bútorokkal, népi kerámiákkal, viselettel és kézimunkákkal mintaszerűen berendezett szobák az erdélyi és különösképpen a mezőségi népművészet páratlan gazdagságát bizonyítják. Jó lenne hosszan elidőzni a nyolc helyiségben látható válaszúti, belső- mezőségi, széki, kalotaszegi, csángó gyűjtemény darabjai között (a nyolc helyiségben és a raktárakban nyolcezer tárgyat őriznek), de késő van, indulni kell. Ám Válaszútra annak, aki először látta Erdély egyik legszebb múzeumát, vissza kell térnie. Annak pedig, aki erdélyinek vallja magát, egyszer legalább el kell mennie oda. Pozitív és negatív élmények kavarognak bennünk, amikor visszaindulunk Besztercére, s körülvesz a szépet és a rútat is beborító mezőségi éjszaka. Ötvös József Az EPMSZ Erdélyi Körének konferenciája a besztercei szász evangélikus templomban tartott vasárnap délelőtti istentisztelettel zárult, amelyen Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze hirdette az igét. Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 10.Szathmári Pap Károly maradandó hagyatékaKönyv az ember legjobb barátja. A jó könyvből tanulva, felkészülhetünk a nehézségek leküzdésére, a jövőnk építésére. A könyv a legszebb ajándék annak, aki tud gondolkodni, és ésszerűen cselekedni. Különösen nagy értékű a könyvritkaság, illetve annak újra kiadott példánya. Szathmári Pap Károly 1842-1843-ban adta ki ERDÉLY KÉPEKBEN– című albumát. Az album akkor 10- 12 füzetben jelent meg, füzetenként 4-5 képpel. (A füzetek számát pontosan nem lehet tudni ma sem.) Ilyen típusú könyv kiadásának abban az időben nem igen volt előzménye. Talán John Paget 1839-ben megjelent könyve- Magyarországról és Erdélyről szóló útleírás- említhető, melyet fametszetben készült képek illusztráltak. 2012-ben a Kriterion Kiadó, reprezentatív formában, újra kiadja Szathmári Pap Károly albumát, abból a meggondolásból, hogy a könyvének eredeti kiadása, a viszontagságos időknek köszönhetően, rendkívül kevés példányban maradt meg. Összesen négy példány maradt fenn. Azok közül is néhány hiányosan. Ezért a legkeresettebb könyv-ritkaságok közé tartozik. A megmaradt könyv-ritkaság közül kettő Magyarországon és kettő Erdélyben, Kolozsváron illetve Nagyenyeden található. Az Erdély képekben- tájkép-litográfia sorozata 150 példányban készült el. A kőrajzokat Kolozsváron és Bécsben sokszorosította. A Kriterion gondozásában megjelent album 206 oldalas, formátuma: 33×23 cm, tervezője Matei László. A könyv fedőlapján Szathmári Pap Károly Torda. utza (Kolozsvár) rajza látható. A bevezető tanulmányt Murádin Jenő egyetemi tanár „Sors és pálya” címmel írta, melyben többek között a következőket megjegyzi: „Szathmári a társadalom önművelésének mozgósító útját vallotta magáénak, s ezért készen állt azonnali cselekedetekre. Az Erdély képekben olyan honismereti kiadvány, amely szöveg és kép, olvasmány és igényes illusztráció egybefoglalásával kívánta a haza tájait, városait, történelmi emlékeit és természeti nevezetességeit megjeleníteni.” A könyvben minden tájegységre vonatkozóan van szöveg és kép. A szöveg két részre tagolódik. Egyrészt olvasható a tájegység, a település érdekességének leírása, másrészt történelme és az ezzel kapcsolatos legendák. A szöveg mellett az illusztráció színes kőnyomatban, vagy az album szövegét vázlatszerű vonalas rajzok kísérik. Nemcsak tájegységre vonatkozó információkat, hanem a tanulságokat is írásba foglalja. A Barcaság leírásával kapcsolatban a következőt mondja: „Légy büszke, ha ismered hazádat, s ha nem teheted, ne szégyelld lelked vágyát betölteni…Ha ékes nyelven beszélsz vagy beszélni, akarsz e hon jövő nagyságáról, tanuld ismerni hazád múltát és jelenét, hogy mondhass jövőt…” Illusztrációit természet után rajzolja. De a tájat egyéni ízlése szerint áttrendezi. Megváltozatja az arányokat. Közelebb hozza a hegyeket. Mindezt a művészi szabadság értelmében teszi. Lényegében átkomponálja a várost, és megváltoztatja az arányokat. A rajzok, melyek a szöveget kísérik, népviseletet mutatnak be. Ilyen például a Torockói női viselet vagy a Szelistyei oláh női viselet, a Szolcsvai női viseletet-című rajzai. Kolozsvárt bemutató szöveg a Fellegvárhoz kapcsolódik, és láttatja a város általa átfogalmazott város képét is. „Miután e tetőn látható boldog párokhoz, kiket képünk ábrázol, ekként feljutánk: minő tekintet! Míg lábunk alatti grottákban s a téltúl odaillesztett kis házikókban emberek örülnek nem irigyletes éltöknek… előttünk terül el Kolozsvár, egy feleki hegysor és mostani állásunk alkotta völgyben , oldalánál lekígyózó szép Szamosával, s önkényt eszünkbe tódulnak legott mindazon nevezetességei, mik történeteivel összeforradvák.” Szándékosan idéztem az album szövegét, hogy érzékeltessem a könyv egyik érdekességét: a szerkesztő meghagyta az eredeti szöveget, a maga ízes nyelvezetével. A tájegységek leírásának legnagyobb részét Szathmári írta, de Nagy Ferenc, Krizbay Miklós, Dózsa Dániel, Kőváry László, Szilágy Sándor írásai is olvashatók. Az ábrázolt helyszínek, a teljesség igénye nélkül: Torockó, Rozsnyó, Kolozsvár, Segesvár, Hátszeg, Marosújvár, Tordai– hasadék, Barcaság, Vajdahunyad, Küküllővár, Válaszút, Gyulafehérvár. Szathmári az alkotásában a heroikus fokozás stílus jegyeit alkalmazta. A könyvet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Kriterion Kiadó szervezésében a Főkonzulátuson mutatták be azzal a szándékkal, hogy a szerző Szathmári Pap Károly születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelegjenek a nagy művész emléke előtt. A könyvet méltatta Magdó János főkonzul, Murádin Jenő művészettörténész, H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója. Magdó János a könyv szerkezeti összeállításáról beszélt. Kép és szöveg kapcsolódik össze, a kis leírásokban van kritikus magyarázat is, ami nemcsak a tájegységre vonatkozik, hanem általános érvényű gondolat. Az 1842-43-as években kiadott füzetek eladási gondokat eredményeztek, melyeknek következtében belebukott a vállalkozása. Szathmári Pap Károly ennek hatására határozott úgy, hogy elmegy Bukarestbe, ahol Havasalföld fejedelmének szolgálatába szegődik. Szathmári Pap Károly az erdélyi tájképfestészet megteremtője, akinek születésnapjához kötődik a romániai fényképészet napja is. Murádin Jenő kiemelte, hogy a 2008-ban kiadott Szathmári Arcképcsarnoka mind a román, mind a magyar kultúrához tartózik. Szathmári Pap Károly emblematikus figurája a Kárpát Medence tájainak. Az Erdély képekben-című, füzetekben megjelentetett alkotása egyedülálló. Először próbálkozott olyasmivel, amivel eddig Erdélyben senki. Első olyan ábrázolást tartalmazza, mely az erdélyi tájakat mutatja be füzetekben. Azért, mert ilyen formában könnyebben eladható volt. Szerinte nem volt politikus alkat. Bukarestben befogadta a magyar menekülteket. Magyar lapokat adott ki, és amit ebből a könyv kiadásából is kiderül, milyen szinten zajlott az oktatás a Kolozsvári Református Kollégiumban, melynek Ő is diákja volt. Ismerte Vörösmarty Mihályt, Berzsenyi Dánielt. Azok a szövegek, melyeket Ő írt a füzetekbe a legjobbak. H. Szabó Gyula szerint Szathmári Pap Károly összeköti a magyar és román kultúrát. A román képzőművészeti élet egyik jeles képviselője volt. A gazdag bojárok megrendelték abban az időben nemcsak a maguk, de a feleségeik arcképét is. Mindez megélhetést biztosított a művészeknek. Bukarestben élt és alkotott, de Ő a magyar kultúrát is támogatta. Szathmári Pap Károly Bukarestben a református egyház gondnoka illetve presbitere volt. A Református temetőben nyugszik. H. Szabó Gyula bemutatta a Kriterion Kiadó megújult honlapját és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon online változatát. Az igen értékes kötet megjelenését a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Szerkesztette H. Szabó Gyula. Tördelés: Szabó Anikó. Készült a kolozsvári IDEA és GLORIA Nyomdában. A könyv kivitelezésében és tartalmában méltó arra, hogy mindenki könyvtárában, előkelő helyen, ott legyen. Csomafáy Ferenc erdon.ro, 2013. június 21.Sütő- és Vörösmarty-szobrot avatnakA magyar irodalom két jeles alakjának állítanak emléket vasárnap Erdélyben: Székelyudvarhelyen Sütő András mellszobrot avatnak, míg a Beszterce–Naszód megyei Cegőtelkén Vörösmarty Mihály büsztjét leplezik le. A Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) tavaly év végén kezdett adománygyűjtésbe, hogy felállíthassák Sütő András mellszobrát a helyi művelődési ház szomszédságában. Az avatóünnepség vasárnap 16 órakor könyvbemutatóval kezdődik a művelődési házban: a Sütő András-szoboravatás emlékkönyvét a szerkesztők, Ferenczy Ferenc és Lőrincz György ismertetik, majd Székely Ferenc mutatja be Sápadt fényben gyertya ég című, Sütő András utolsó éveit dokumentáló kötetét. Az ünnepi program folytatásaként a Nagy Gábor rendezte Nyáresti medvenézőben című filmet vetítik le. A 18 órakor kezdődő szoboravatási ünnepségen felszólal többek között Bunta Levente polgármester, Pomogáts Béla irodalomtörténész és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, majd a történelmi egyházak képviselői áldják meg a műalkotást. Vasárnap avatják fel Vörösmarty Mihály mellszobrát a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén, a 14. Lármafa-találkozó keretében. A magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták a Cserhalom emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László királynak a kun sereg felett 1068-ban aratott győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tiszteleg, Zawaczki Walter Levente szobrászművész mellszobra a református templomkertben kapott helyet. Az ünnepség istentisztelettel kezdődik a református templomban, ahol Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdeti az igét, majd a szobor felavatása és ünnepi műsor következik. Ezt követően az ünneplők megkoszorúzzák a református temetőben található Cserhalom emlékművet, 14 órától pedig a művelődési házban a Szent László, légy velünk! című rockoperát mutatják be. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 22.HírsalátaCSERHALOM UTÁN VÖRÖSMARTY. Vasárnap avatják fel Vörösmarty Mihály mellszobrát a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén. A magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták a Cserhalom-emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László királynak a kun sereg felett 1068-ban aratott győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tiszteleg, Zawaczki Walter Levente szobrászművész mellszobra a református templomkertben kapott helyet. (Krónika) BUDAPEST ÁLLJA A SZENT GYÖRGY-SZOBOR RESTAURÁLÁSÁT. A magyar kormány támogatásával újítják fel a kolozsvári Sárkányölő Szent György-szobrot, a felújítási és tisztítási munkálatokat a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság végzi Kolozsi Tibor restaurátor tervei alapján. E célra a magyar külügyminisztérium ötmillió forintot bocsátott a műemlékvédő társaság rendelkezésére, amely minden költséget fedez. Átadására nagy valószínűséggel a Kolozsvári Magyar Napok alatt kerül sor. (Szabadság) SZENT LÁSZLÓ-NAPOK NAGYVÁRADON. A Kolozsvári Magyar Napok, Brassói Magyar Napok, illetve Kalotaszegi Magyar Napok mintájára szervezik meg Nagyváradon a Szent László Napokat. A szervező EMNT szerint 2013. június 28–30. között egyfajta kulturális seregszemle lesz, tisztelgés a városalapító Szent László lovagkirály emléke előtt, Nagyvárad jelenlegi életét formáló szereplőknek adva bemutatkozási lehetőséget. (Transindex) FUKAR KEZEKKEL MÉR. Kolozsvár templomainak közel egymillió lejt utal a helyi tanács felújításra, építkezésre, ebből a vendégforgalmi szempontból legfontosabb Szent Mihály-templomnak mindössze 70 ezer lej jut. (Itthon.ma) VIGYÁZAT A DICLOFENACKAL! Amennyiben hosszú ideig és nagy adagban használják, a Diclofenac szívinfarktust és agyvérzést is okozhat. A figyelmeztetés az Európai Gyógyszerügynökség részéről érkezik, szerintük a gyógyszernek súlyos mellékhatásai lehetnek, amennyiben a „fogyasztónak” szív- és érrendszeri betegsége van. Az elmúlt 12 hónapban kilencmillió doboz Diclofenac került a román piacra. (Gândul) AZ ASSZONY VERVE JÓ? Egy 2011-es közvélemény-kutatás szerint a románok fele természetesnek véli a családon belüli erőszakot. 2004 és 2009 között 60 ezer eset került a hivatalos nyilvántartásokba, ezek közül 770 halállal végződött. Egy európai civil szervezet felmérése szerint azonban 800 ezer romániai nő mondta azt, hogy otthon bántalmazták, de félt vagy szégyellt feljelentést tenni. (Puterea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 24.Vörösmarty első szobra ErdélybenErdélyben elsőként állítottak szobrot Vörösmarty Mihálynak június 23-án a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén. Az ötszáz lelkes magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták fel a Cserhalom-emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László – a kunok felett 1068-ban aratott – győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tisztelgett, Zawaczki Walter Levente székelyudvarhelyi szobrászművész alkotása a református templomkertben kapott helyet. „Cserhalom nem a veszteségről szól, Cserhalom arról szól, hinnünk kell abban, hogy győzni lehet" – jelentette ki Vetési László lelkész az ünneplőkkel megtelt református templomban, ahol a helyiek mellett a 14. Lármafa-találkozó felvidéki és székelyföldi résztvevői töltötték meg a padokat. Az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója prédikációjában személyes élményeiből kiindulva idézte fel a Szent László-legenda különböző helyszíneit, szülőfalujából, Bögözből kiindulva, a Tordai-hasadékon át, egészen az esemény helyszínéig, ahol a győztes cserhalmi csata zajlott. Az igehirdető azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak győztes csaták vannak, példaként a környéket lakó szász közösséget említve, amely „már minden csatát elveszített". Azonban nemcsak az omladozó szász templomokat hozta fel veszteségként, hanem a besztercei szórvány üresen maradó magyar templomait is. Ahogy vesztes csataként értékelte azt is, hogy a Spanyolországban, Olaszországban felnövő unokák nem ismerik nagyszüleik nyelvét, hogy „a magyar leányok kun vitézzel építik a jövőt, a magyar vitézek kun leányt követnek". „Cegőtelke a példa, hogy túl lehet élni, ha ott van a győzelemre vezető király hite, ha tudjuk, melyik hegyoldalba kell kapaszkodni" – mondta a település fekvésére utalva. Vetési útravalóul és mintegy emlékeztetőül a Tordai-hasadékból hozott „Szent László pénzével" ajándékozta meg a jelenlévőket. Székely Pál, a Cserhalom Művelődési Egyesület elnöke a történelmi helyszínt és az ennek ápolására létrehozott civil szervezet munkáját ismertette, rámutatva: régi álmuk teljesül azzal, hogy a magyar kormány és a helyiek támogatásával emléket állíthattak a győztes csatát megéneklő költőnek, aki ismertté tette Cserhalom nevét. A Lármafa-találkozó résztvevőinek nevében Beder Tibor, a Juliánusz Alapítvány elnöke és Füzék Erzsébet, a Csemadok képviselője köszöntötte a helyieket, majd a cegőtelki iskolások és fúvószenekar műsora következett. Vörösmarty Mihály életét és munkásságát Rémán István belényesi lelkész ismertette, majd leleplezték és megáldották a műalkotást, illetve a sírkertben található Cserhalom-emlékművet is megkoszorúzták. Az ünnepség a Szent László, légy velünk! című rockopera bemutatásával zárult. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 25.XIV. Lármafa találkozó CegőtelkénÜnnepélyes keretek között került sor immár tizennegyedik alkalommal a Lármafa találkozóra Cegőtelkén, vasárnap. A magyar történelmi emlékhely, amely Besztercétől 25 km-re fekszik, közvetlen szomszédságban van a cserhalmi csatatérrel, ahol Salamon király, Géza és László herceg fényes győzelmet aratott a kunok felett 1068-ban. Az évente megtartott rendezvény immár jól ismert forgatókönyvét az idén egy kiemelt programpont egészítette ki: Vörösmarty Mihály mellszobrának felavatása. Az alkotás Zavaczki Walter Levente szobrászművész munkája (képünkön). Ezt követte a cserhalmi dombon levő emlékmű koszorúzása, majd a cegőtelki kultúrotthon udvarán a résztvevők megtekinthették a Szent László, légy velünk! című rockoperát, amelyet Papp-Kincses Emese írt és rendezett színpadra a Role együttes megzenésítésében. Szabadság (Kolozsvár) 2013. augusztus 22.Színitanodát indít a színházNagyvárad- Csütörtök délben az intézmény székhelyén évadbeharangozó sajtótájékoztatót tartott a Szigligeti Színház vezetősége. Czvikker Katalin főigazgató beszélt a tervekről és az újdonságokról is. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján célként határozta meg, hogy egyre jobb, egyre tartalmasabb előadásokat nyújtsanak a közönségnek. Büszkén jelentette be, hogy az elmúlt évadban a korábbihoz képest jelentős, 58 százalékos nézőszám emelkedést könyvelhettek el, vagyis 45 ezerről több mint 78 ezerre nőtt a látogatók száma. Bővült a terem kihasználtsága is, 73,69 százalékról 82,33 százalékra. Ugyanakkor jobban sikerült gazdálkodniuk anélkül, hogy ez szerinte a minőség rovásához vezetett volna: míg korábban 15,78 lejt, a tavalyi évadban csak 11,40 lejt költöttek egy nézőre. Emellett 60 százalékkal nőtt az eljátszott előadások száma, azaz 185-ről 316-ra ugrott, a tájolásnak is köszönhetően. Szintén sikernek nevezhető, hogy a támogatottakkal együtt a bérletek száma megközelítette a 2800-at. Folytatódott az együttműködés a debreceni Csokonai Színházzal és a szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatával. Kiemelt partnerei a színháznak a magyar tagozattal rendelkező középiskolák, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Kolozsvári Magyar Opera, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a budapesti József Attila Színház. A tervek közt szerepel a kapcsolatfelvétel a kecskeméti Katona József Színházzal és talán a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházzal, biztosra vehető viszont a kooperáció a Novák Péter vezette Kultúrpart Egyesülettel. Fesztiválok Egyeztetések zajlanak a PKE-vel egy szociológiai felmérés készítésének felvállalása érdekében, mely arra nézve nyújtana információkat, hogy miként illeszkedik a színház a kulturális környezetbe, hogyan lehetne pozitív értelemben változtatni a kommunikáción és az arculati elemeken. Minimum kettő, de ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, három fesztiválra lehet számítani: az I. Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiváljára (Fux Fest), A Holnap után Fesztiválra, és talán egy táncművészeti fesztiválra. Nem maradnak el azok a programok sem, melyek úgymond a színház köré bástyaként emelkednek. Az egyik a már jó ismert iskolaprogram, a másik az önszerveződési mozgalom. A klubot is alapító önkéntesek, a Szöcskék kérték a programjaik intézményesítését, melyre a színház vezetése igent mondott. Ennek megfelelően Otthon a színházban elnevezéssel pályázati kiírást hirdetnek, melynek eredménye egy kézikönyv lesz, mely többek közt ismertetőt tartalmaz majd arról is, hogy miként kell viselkedni egy teátrumban. A harmadik program id. Kovács Levente ötlete alapján egy felkészítő jellegű színitanoda azok számára, akik érdeklődnek a színművészeti ágak iránt, vagy műveltebbek szeretnének lenni. A Szigligeti Tanoda (SziTa) vezetői Hajdu Géza és id. Kovács Levente lesznek, a két éves, hétvégenként zajló képzésnek pedig az Ady Endre Középiskola is helyszínt biztosít majd. Lesznek az egyesület által támogatott helyek, a többi hallgatónak a költségvetéshez való hozzájárulás havi 50 lejbe fog kerülni. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. október 8.Nemzethalál, megmaradás, önrendelkezésLe tudunk-e számolni a ránk, magyarokra oly jellemző nemzethalál-vízióval, vagy ez egyfajta sajátosság, a magyar néplélekből kiszakíthatatlan valóság? Van-e jövőnk, vagy beteljesítő jóslattá válnak legnagyobb költőink szavai? Gútán, Bayer Zsolt előadásán jártunk. Rövid időn belül másodszor járt a Felvidéken Bayer Zsolt író, publicista, dokumentumfilm-rendező. A somorjai Templomkerti Napokon való – filmvetítéssel egybekötött – szereplése után október 7-én Gútán Önrendelkezés a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Ám, aki arra számított, hogy ENSZ-alapokmányokról, uniós cikkelyekről, kollektív és egyéni jogokról, európaiságról és hasonlókról hallhat, annak csalódnia kellett... Csalódnia, méghozzá kellemesen. Ehelyett ugyanis (bár ígérte nem teszi) Bayer rendhagyó irodalomórát tartott, ahol legnagyobb váteszeinkről: Illyésről, Vörösmartyról és Berzsenyiről volt szó, a bevezetőben feltett kérdésekről, meg persze önrendelkezésről. Vajon mi, magyarok, hogyan gondolunk saját magunkra, saját történelmünkre, és mindenekelőtt hogyan gondolunk saját jövőnkre? Vannak-e világos képzeteink ez utóbbiról, vagy valóban sötét e kép és halálra vagyunk ítélve, ahogyan nagyjaink fájdalmasan – e gondolattól rettegve – látták. Akárhogy is legyen: elképzelések nélkül lehetetlen gondolkodni a jövőről, ha pedig nincs jövőkép – nemcsak az önrendelkezésről nem fogunk beszélni... Mit tehetünk? Egyet biztosan nem: nemzeti váteszeinket kitagadni a közös nemzeti emlékezetből, hiszen ők, mi magunk vagyunk, de mégis: le kell számolnunk velük, és az évszázadok óta tartó nemzethalál-vízióval – hangsúlyozta Bayer. Elhagytak szellemeid llyés Gyula Koszorú című versében a magyar nyelv megszűnését kétségbeesett felkiáltással jövendölte meg: „Elhagytak szellemeid." De nem volt igaza, hiszen „túléltük azt a negyven évet, amelyről mindenki azt gondolta, hogy túlélhetetlen", és negyven évvel később is beszéljük és értjük a magyart. Álljon azonban az illyési mondat imperatívuszban, hiszen „minden nyelvnek van egy alapszókincse, amely ha elvész, megszűnik maga a nyelv. Ehhez az alaphoz tartoznak többek között a földrajzi megnevezéseink is. Ha tehát több mint ezer éve, erre a helyre, ahol most vagyunk, azt mondjuk: Felvidék, akkor nem lehetséges e megnevezést anélkül kiiktatni, hogy ne hagynák el e nyelvet szellemei." Most tél van, és hó, és csend, és halál Csupán a legnagyobb váteszünk, Vörösmarty Mihály tudta ilyen – a korát meghazudtoló – modernséggel és tömörséggel érzékeltetni legnagyobb félelmét: nemzetének halálát, a végső pusztulást. „Beleőrült abba gondolatba, hogy elvesztettük a szabadságharcot és egészen biztos, hogy egy vesztes szabadságharc után a magyar nemzetet el fogják törölni. Vörösmarty elborult elmével írta legfantasztikusabb és legnagyobb költeményeit, abban a biztos tudatban, hogy az ő népe halálra van ítélve" – fogalmazott Bayer. De Vörösmartynak sem volt igaza (ezzel együtt le- és megtagadhatatlan), hiszen „1100 éve vagyunk itt, de nem tudtak minket elpusztítani." Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat „Miképpen nagy erők mozdulnak meg azért, hogy ne legyen a magyaroknak önrendelkezése a Kárpát-medencében, azonképpen nagy erők mozdulnak meg az egész nyugati civilizációban, hogy az emberek sokasággá álljanak össze, de lélekké és néppé soha" – véli Bayer és Berzsenyit idézi: nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat. „Az a kérdés mindössze, hogy mi most sokasággá válunk-e, vagy megmarad a lelkünk, s lesz belőle szabad nép." Miközben tehát több száz év távolából olvassuk legnagyobbjainkat, akik sorra megjövendölték nekünk, hogy el fogunk pusztulni, s miközben "imádjuk őket és zokogunk rajtuk és a leghalálosabb verssoraikat beválogatjuk legszebb verseink közé", a feladat az lenne: nézzünk úgy egyszer a mi 1100 éves történelmünkre, mint egy "sikersztorira". Lássuk meg: "elképesztő munkát végeztünk, kiirthatatlanok vagyunk." Felvidék.ma 2013. október 10.Ambrus Attila: Elszólíttatott az IgevárbaÉletem Neki köszönhetően is fonódott össze a könyvekkel. (Erről – ma már sokan úgy vélik – inkább szégyenkezve hallgatni kellene, mert világnak rongya lett a könyvtár.) Együtt néztük 1977-ben egy fekete-fehér tévén a Bajnokok Európa Kupájának döntőjét: édesapám, nagybátyám, Tőzsér Jóska és én. Azaz három Bayern München drukker és én: a Liverpool szurkoló, aki Benedek Eleket olvasva lett aznap este azzá, mert az erősek oldalán harcolni nem virtus… A félidőben a Tőzsér-posta – akkor már országszerte ismert – működtetője jókedvében felajánlotta, ha a Pool nyer, elküldi nekem a sokak által áhított, de csak kevesekhez eljutó Új Magyar Lexikon hét kötetét. Édesapám pedig vállalta, hogy egyösszegben kifizeti annak az árát. Győztek a Vörösek, s nekem azóta, 1977 óta jár a Tőzsér-posta. Hozza a jobbnál jobb könyveket, azokat, amelyek Erdélyről, rólunk szólnak, nem hamisan, mint az anyaországi tucatkiadványok, hanem felelősen, ahogyan az immár könyvkiadóvá lett Tőzsér Jóska által megválogatott szerzőktől elvárható. Hirtelen rádöbbenek, hogy önkéntelenül, de nem véletlenül elvétettem az előző mondatban az igeidőt. Nem jár, már csak járt a könyvposta. Mert jött a hír: Tőzsér József… nincs többé közöttünk. Fojtogat a könny és erőt vesz rajtam a borúlátás. Az a borúlátás, amellyel Vörösmarty Mihály óta folyton kérdezzük magunktól és másoktól: ment-e a könyvek által a világ elébb? Firtatjuk, hogy vajon Stendhalnak igaza volt-e, valóban vannak-e azok a kevesek, akik boldogok, ha olvasnak? Hajlamosak vagyunk, a világnak a nyomorát nap nap után megtapasztalva, szomorúan summázni: a világot más elvek vezérlik, mint a szellem és az erkölcs emelkedettsége, amelyet könyvekbe zárnak a javíthatatlanul naiv értelmiségiek. Van – ismét igeidőt vétettem! –, volt azonban valaki, aki azt állította, hogy a Székelyföldnek egyik szögletén megbizonyosodhattunk a könyvek hasznáról. Pomogáts Béla, az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet avatott ismerője szerint éppen a kisebbségi sorsban és különösen Erdélyben lehet érzékelni azt, hogy a könyvek milyen meghatározó módon viszik előre a nemzeti közösség ügyét. Az erdélyi magyarság történelmét szemlélve joggal feltételezhetjük, hogy a világ valójában nem a fegyverek, nem az uralkodók és pártvezérek, nem a köztéri szónokok és a politikai manipulátorok által, hanem a könyvek révén ment elébb. A magyarországi irodalomtörténész szavaiban leginkább az erdélyiek kételkedhetnek. Erdélyben a könyvkiadás sohasem volt jövedelmező üzlet, mint például az Egyesült Államokban. Nemcsak a poéták bolondok, de az is őrült, aki könyvkiadásra adja a fejét Transsylvaniában – mondják sokan még ma is, akiknek csodálattal vegyes szánó vélekedését nem változtatja meg Misztótfalusi Kis Miklós utóéletének hatása, sem Kós Károly vagy Domokos Géza példája. Az azonban bizonyosság – Tőzsér József élete, munkássága példázza immár –, hogy lehet Erdélyben könyvet kiadni, mert kell. A könyvkiadás itt nem jó biznisz, hanem szolgálat. Könyvekkel szolgálni, akkor is, amikor a szappanoperák tragikáiról nevezik el ma már a gyermekeket a székelyföldi falvakban. Az értelmiségi sohasem térhet ki a szolgálat alól, mert Csoma Sándor óta tudjuk, nem ő választja az utat, az út választja őt. Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója már huszonnégy évesen, 1969-ben a könyvek terjesztésében találta meg szolgálatát. (Nem csoda, hisz azt mesélte, családi házuknak abban a szobájában látta meg a napvilágot, hol édesapja tekintélyes könyvtárát tartotta.) A Tőzsér-posta – ahogyan Beke György író elnevezte az egyszemélyes intézményt – több ezer erdélyi magyarnak küldött el több millió könyvet, az erdélyi magyar szellemi elit gondolatait terjesztette alkalmas és alkalmatlan időben is. Terjesztette szűkebb hazájában, a Székelyföldön, de a moldvai csángók körében, a Zsil-völgyi bányászok közt, Ady Endre szülőföldjén, a hepehupás Szilágyságban, ahová – ha a Tőzsér-posta nem lett volna – nem jutott volna el a magyar szó, a Kriterion önazonosság megtartására késztető, azt lehetővé tevő kiadványai. Hogy mekkora a könyv hatalma, azt a kommunista állambiztonság emberei bizton tudták, ők nem dilemmázgattak Vörösmarty soraival! Azt is Tőzsér József nyakába varrták, hogy valójában ő szervezte meg a Zsil-völgyi bányászlázadást, mert elküldte Petrozsénybe a lázító manifesztumot: Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét... És varrtak Tőzsér József nyakába fél év börtönt is. Amit le is kellett volna töltenie, ha nem lett volna a könyveknek barátja a Központi Bizottságban. Fazakas Jánosnak hívták... Az idők változnak. Ma már senki sem hiszi el, hogy a könyv felszabadítja a kordában tartott vagy gúzsba kötött szellemet. A változó idők alkalmat szülnek és feladatokat rónak ki, így amikor az erdélyi magyar könyvkiadás a legnagyobb válságban volt, amikor a magyarországi lektorok azzal küldték vissza a nyomtatásra szánt erdélyi magyar könyveket, hogy olyan szó, hogy székelyharisnya nincs, csak férfi rövid zokni van, Tőzsér József belefogott a szent őrültségbe, a könyvek kiadásába. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó ma Erdély és – meg merem kockáztatni – a magyar szálláshely legjelentősebb könyvműhelyei közé tartozik. A legkiválóbb magyar költők, írók, történészek, társadalomtudósok, néprajzosok kiadója. Való igaz, hogy a könyvkiadásból meggazdagodni nem lehet, de a Pallas-Akadémia vezetője, Tőzsér József szolgálatával azt példázta, hogy a könyvek által gazdagítani lehet egy egész közösséget. Vagy legalábbis megtartani. Tőzsér József már nincs közöttünk. Az Úrnak szüksége lehetett egy jó postásra, mert a könyvek könyvének terjesztésével bizony bajok vannak, így szólította hűséges munkását. De a Tőzsér-posta, a könyvkiadó évtizedek alatt egybegyűjtött szellemi tőkéjét mindannyian örököltük. Nem szétosztanunk, hanem kamatoztatnunk kell azt! Maszol.ro 2014. január 2.Erkel Ferenc emlékezete a PKE-nKétnapos ünnepi rendezvénnyel emlékeznek meg a Magyar Kultúra Napjáról a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen Erkel Ferenc emlékezete címmel. Január 22-én, szerdán a Magyar Kultúra Napján egész napos ünnepi program keretében Erkel Ferenc magyar zeneszerzőről, karmesterről és zongoraművészről emlékeztek meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A PKE Zeneművészeti Tanszéke, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Pro Universitate Partium Alapítvány közös szervezésében létrejövő kétnapos rendezvény első napján 10 órától előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, 14 órától az egyetem belső udvarán sor került az Erkel Ferenc emléktábla avatásra, majd 18 órától ünnepi koncerttel zárul a program. Csütörtökön tíz órától folytatódik az ünnepi esemény, dr. Boros-Konrád Erzsébet énekesnő, a PKE oktatója Erkel Ferenc operáiból mutat be szemelvényeket. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre. Továbbadni az örökséget A szerdai előadások előtt dr. Hausmann Alice egyetemi adjunktus köszöntötte a megjelenteket és az előadókat. Mint elmondta, az ünnepnapok kiemelkednek a hétköznapokból, és felhívják a figyelmet egy kisebb vagy nagyobb közösség által fontosnak tartott értékre. „A magyar kultúra egy olyan tárgyi és szellemi örökség összessége, melyet őseink hagyományoztak ránk. Az egyetemnek kiemelt feladata, hogy ezt az örökséget ápolja és továbbadja. Dolgoznunk kell azért, hogy kései utódainknak is legyen mit és miért ünnepelniük” – tette hozzá végezetül Hausmann Alice. Himnusz és Szózat Az előadások rendjén elsőként Sziklavári Károly, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Művészeti Intézet, Ének-zene Tanszékének kutatója értekezett A Himnusz, a Szózat és a reformkor címmel. Az előadás során Sziklavári Károly kortörténeti ismereteket vázolt fel, majd olyan alkotásokat sorolt fel, amelyek a Szózat és a Himnusz előzményeinek tekinthetők, majd e két mű zenei világát is ismertette. Az előadás során elhangzott, hogy Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére 1843-ban, Kölcsey Ferenc Himnuszának zenei megformálására pedig 1844-ben írtak ki pályázatot, előbbi nyertese Egressy Béni, míg utóbbié Erkel Ferenc lett, noha mindketten megzenésítették mindkét költeményt. Az érdeklődőknek egyebek mellett lehetőségük nyílt meghallgatni a Szózat Erkel által megzenésített változatát, valamint Egressy-féle Himnusz megzenésítést is. A délelőtt folyamán Erkel-hagyaték Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Opera szerepvállalása címmel Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tartott előadást, majd dr. Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Zenetudományi és Zeneelméleti Tanszék vezetőjének előadását hallgathatták meg az érdeklődők A 19. század vége, a századforduló és az ifjú Bartók pályakezdése címmel. Nagy Noémi erdon.ro, 2014. január 22.Január 22. – A Magyar Kultúra Napja, a Himnusz születésnapjaA kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A Magyar Kultúra Napját. A Himnusz keletkezéstörténete A XVI. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán Európa szerte néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeztek. A XVIII. században Magyarországon az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga" és a „Boldogasszony anyánk" kezdetű vallásos énekeket éneklik néphimnusz gyanánt. A XIX. század elejétől Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt éneklik. 1790. augusztus 8.: Kölcsey Ferenc születése. 1810. november 7.: Erkel Ferenc születése. 1823. január. 22.: Kölcsey Ferenc megírja a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Kölcsey ekkor lép 33. életévébe. 1828. december: Az Aurora című almanachban megjelenik a Hymnus. 1832: Kölcsey Ferenc első kötetében megjelenik a Hymnus. 1844. február 29.: Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. A határidő 1844. május 1. Honderű, 1844. március 9. : „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve." 1844. február után Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Anekdotikus feljegyzés szerint az idős Erkel visszaemlékezése: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz." 1844. május előtt Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Jeligéje: „Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey." 1844. június 15.: A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa. Jegyzője: Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. Tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede. Döntésük: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: 'Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey.', mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben megközelíté." 1844. június 16.: Szigligeti Ede, mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését. 1844. július 2.: A Himnusz bemutatása a Nemzeti Színházban. Honderű, 1844. július 6. „A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének felolvasása után felbontatván, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk, Erkel Ferenc kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívá. Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik." 1844. augusztus 10.: A Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban a „Széchenyi" nevű gőzös vízrebocsátásánál. Honderű, 1844. augusztus 17. „Erőteljes diapasonokban kezde zengeni ama fölséges néphymnus, mellyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjai teremtének. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengőhangú énekesnők minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek teljes harmóniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult." 1844. szeptember.: A Himnusz kottája megjelenik Pesten, Wagner József kiadónál. 1844. november 27.: A kolozsvári Nemzeti Színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt. 1845. május 16.: Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli, melyről az Erdélyi Híradó így számol be: „Több száz fáklya világánál a helybeli hangászkar felvonulását követte megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a tisztelgő fiatalság általi eldallása." 1848. március 25.: Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli. 1848. augusztus 20.: A Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen a budai Mátyás templomban. 1850. augusztus 20.: A Nemzeti Színházban a Losonc megsegítésére tartott díszünnepségen a Himnuszt éneklik. 1856. május 18.: Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. Erről a pataki kántus évkönyve így emlékezik meg: „Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltánylatát és dicséretét megszerzénk." * Vörösmarty Mihály: Kölcsey Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel; Kölcsey sírjától keble örökre sebes. * Kölcsey Ferenc: Emléklapra Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak Hagyd örökűl, ha kihúnysz: A haza minden előtt. 1989 óta január 22-én, a Himnusz születésnapján ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Összeállította: Mikó Eszter Felvidék.ma / gondola.hu Erdély.ma, 2014. június 27.Holnap: Szent László-napi KórustalálkozóHolnap, június 28-án rendezik meg Tordaszentlászlón az immár 25. kiadásához érkezett Szent László-napi Kórustalálkozót. Az érkező kórusok fogadása után a rendezvény 9 órakor istentisztelettel kezdődik a református templomban, igét hirdet Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese. 10 órától, a Vörösmarty Mihály-Egressy Béni Szózatának eléneklése után kiharangozás következik az öreg Szent László-harang (1487) szavával, majd a kórusok szólamonként felzárkóznak Szent László szobra körül a cinteremben. A Himnuszt – a Tordaszentlászlói Fúvószenekar előadásában – koszorúzás követi Szent László király szobránál illetve a Dalosszövetség volt tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak az emlékfenyőjénél. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
